Zöldbe és kékbe öltözik Szigliget

Startol a II. MAPEI Szigligeti Félmaraton

A szervezők tájékoztatása szerint

2015-ben indult útjára egy baráti társaság helyi kezdeményezéséből a Tihanyi Félmaraton, mely 3 év elteltével jelenleg a legnagyobb facebook követőtáborral rendelkezik a hazai futóesemények közt. Az első évben 300, 2016-ban 1800 futó vett részt a rendezvényen, idén májusban pedig a 3000 fős létszámlimit is betelt. Mára nemcsak regionálisan, de a Balaton parti megyék között is az egyik legdinamikusabb sporteseménnyé nőtte ki magát, aminek folytatásaként 2016 októberében született meg az I. Szigligeti Félmaraton közel 1000 indulóval. Idén – több, mint 2800 regisztrációt követően – a verseny előtt 2 héttel befizették a 2000. nevezést, ezzel elérve az idei évre meghirdetett létszámlimitet.

Mindkét verseny védett természeti környezete miatt a szervezők nemcsak izgalmas útvonalakkal, hanem számos környezetvédelmi programmal is készülnek. A hangulatos szigligeti strandról induló verseny nagy része a Balaton parton halad bicikliúton és közúton. A profi és az amatőr futókat 6, 9, 21 kilométeres távok, továbbá páros és trió kategóriák várják. Az egyedi hangulatú verseny után egyedi jutalom is jár a célszalagot átlépőknek: a befutoerem.hu öntödéjében, különleges eljárással és szublimált selyemszalaggal készült érmet kapnak nyakukba a résztvevők.

Egy élményteli futást szeretnénk az idelátogatóknak nyújtani, nem titkolva azt a szándékunkat, hogy az elkövetkezendő években, vagy akár évtizedekben is megrendezhessük ezt a kivételes versenyt. Ezért is óvjuk kiemelten környezetünket és buzdítunk erre mindenkit.” – mondta Keczán Pál, főszervező.

A félmaraton számos olyan programot kínál, amellyel valóban magára illesztheti a „zöld verseny” titulust. A szervezők többek között a közösségi autózás használatára is ösztönöznek, ezért egy saját telekocsis felületet programoztak a verseny honlapjára. Az ide látogató futók így az élmények mellett a kocsijukat és a költségeket is megoszthatják egymással. A hulladék minimalizálására kiemelt figyelmet fordítanak: szelektív hulladékgyűjtés zajlik a verseny ideje alatt, valamint a rajtcsomagok újrahasznosított zacskókba kerülnek, és az önkéntesek már a verseny alatt takarítják a pályaszakaszokat. A verseny felvezető autója is környezetkímélő lesz; egy MINI Cooper S E Countryman ALL4 plug-in hibrid jármű mutatja majd a futók útvonalát a Leier Autó támogatásával.

Európai szinten is először adta nevét a 80 éves MAPEI építőipari vállalat egy futóversenynek. Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője kiemelte, hogy környezettudatosság jegyében  tervezni és építkezni felelős választást kíván, hiszen termelünk, gyártunk, építünk, de közben minden létező eszközzel meg kell őriznünk a környezetet, a bolygót, vigyáznunk kell saját és gyermekeink egészségére.

A Szigligeti Félmaraton több szempontból is kiemelkedik a futóversenyek közül, hiszen itt nemcsak futókat, hanem futócipőket is díjaznak. A fesztivál kiemelt támogatójaként ugyanis a Saucony arra kérte a futóközösségét, hogy segítsen megtalálni a verseny hivatalos cipőjét. Az online szavazás eredményeképp a 2017-es Szigligeti Félmaraton hivatalos futócipője a Saucony Guide 10 lett. A cipő Szigligeten is kiemelt szerepet kap majd, valamint az abszolút kategória női és férfi győzteseinek is jár egy-egy párral.  Az ikonikus futó cipőmárka ezen felül számos új termékkel, szakmai tanácsadással, frissítő programokkal várja a futás szerelmeseit a nyárbúcsúztató fesztiválon.

A fesztivál szervezői a környezetvédelem mellett jótékonykodásra is buzdítanak. A becsületkasszás alapon működő Eezy Spritz syrupBAR bevételét jótékony célra fordítják. A nem futó családtagokat, kísérőket is meglepetések, szórakoztató programok várják.

Az esemény számára kiemelt elismerés, hogy a Mapei Szigligeti Félmaraton fővédnökségét dr. Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár asszony viseli, érdemesnek találva a versenyt és törekvéseit.

Túróczi Réka és Simonyi Balázs a Mapei Szigligeti Félmaraton nagyszínpadán a tihanyi hagyományokat követve, az „Azt meséld el…” sorozat részeként motivációs előadást fog tartani. a hazai ultrafutás kiemelkedő szereplői mellett.

■ 10:00-tól minden idők legjobb 24 órás férfi magyar vb csapata, a belfasti 4. helyezett Csécsei Zoltán, Rudolf Tamás és Halama Levente mesél

■ 10:30-tól Simonyi Balázs, az Ultra c. film rendezője avatja be a jelenlévőket a film részleteibe

■ 11:00-től a 24 órás világbajnokság női csapatát, Kádár Kittit, Vágó Boglárkát és Elek Dórit hallgathatják a jelenlévők

■ 15:30-tól – a versenyt és eredményhirdetést követően – dr. Lubics Szilvia mesél a Badwaterről, aki a verseny vendége lesz (!)

■ 16:00-tól Irunmom, Túróczi Réka előadása családosoknak, irodistáknak: „Hogyan menedzseld az idődet, hogy beleférjen a sport” címmel?

■ 16:30-tól Makai Viktória, többszörös „Év Ultrafutója”-díjas sportoló előadása a Mária Maratonról és a futásról, mint a lelkiség eszközéről.

Szőnyi Ferenc ultratriatlonista megerősítette, hogy 2018 május 26-án előad és futni is fog a IV. Knauf Tihanyi Félmaratonon, s bár jövő hétvégén ő nem fog tudni ott lenni, a szigligeti verseny előtt és után előadók, kiálltók, eszem-iszom, zabkása (!) hekkezés, chill, süllő, menyhal, egy kis Cruxx és tánc vár mindenkit, aki ellátogat 2017. szeptember 16-án a Mapei Szigligeti Félmaratonra!

Kárpáti Balázs fotóalbuma:

II. MAPEI Szigligeti Félmaraton sajtótájékoztató 2017.09.06.

fotók: Sportmenü / Kárpáti Balázs

 

Vélemény, hozzászólás?