23. Nordtechnik-Salgo Kupa kerékpáros hegyi időfutam verseny

Köztudott, hogy szinte minden szabadtéri rendezvénynek, így a sportversenyeknek is a réme az eső.

A meteorológiai előjelzések szerint múlt szombatra – azaz a 23. Nordtech-Salgó Kupa időpontjára – bizony eső, zápor volt várható aznapi szabadidős bringás sporteseményekről nem is beszélve. Ráadásul a regionális hanyatlás mumusa már jó ideje ott lebeg Nógrád megye és benne Salgótarján kerékpáros élete felett, mely meg sem közelíti az elmúlt két évtized aktivitását, versenyek sokaságát.

Mára a Tour de Pásztó kerékpáros túra mellett csak a tavaly beindított utánérzés, a Cered-Rónafalu időfutam és a már csúcstartó, 23. születésnapját ünneplő, ugyancsak szebb napokat is megélt Nordtech-Salgó kupa klasszikus egyenkénti indítású hegyi időfutama maradt. Az országos érdeklődésre idén sem lehet panasz, érkeztek többek között a fővárosból, Gödöllőről, Pétervásáráról, Bélapátfalváról, Miskolcról, Karancslapujtőről és a Green Riders majd teljes csapata Szigetszentmiklósról, valamint egy Európa-bajnokságra készülő hatvani fiatalember, a Fehérvár Cycling Team kiválósága, magyar parakerékpáros bajnok, Szénási Péter.

Az indulók kiváló időjárásban vághattak neki Somoskőújfalu Salgóbánya 3,8 kilométeres távnak. A mezőny legfiatalabbja a 11 éves Sipos Réka Petra kerékpárversenyen most indult először. A korskála másik végén Galcsik Lajos állt, ő rendszeresen teker, de inkább a hosszabb túrákat kedveli, idén például többek között teljesítette a Balaton Maraton 202 kilométeres távját, de baráti társaságával több napon át követték a Duna vonalát Passautól Bécsig. Akadnak viszont ennek a hegyi felmenőnek törzsversenyzői is, a bélapátfalvai Zakkar Sándor például mindegyiken ott volt és általában a dobogós helye valamelyikén végzett.

A szomszédos nagyváros Salgótarján csúcstartója Tóth („T-kulcs”) Gábor, aki csak egy alkalommal hiányzott, onnan is igazoltan, mert tavaly az Egyesült Királyságban dolgozott, és nem tudott hazajönni. Ő egyébként magasan a legeredményesebb országúti és Salgó kupás tarjáni versenyző, és szinte mindig nyerte korosztályát, még akkor is, amikor számos alkalommal indultak itt hazánk legeredményesebb országutas sztárjai, és olyan is akadt, amikor magyar bajnok előtt győzedelmeskedett.

A hölgyversenyzők a legszebb időkben sem tolakodtak a rajtkapunál, de azért járt itt közülük is pár, aki magyar bajnoki címmel rendelkezik mind országúti, mind hegyikerékpárral.

Utóbbi idők üdvözítő fejleménye a salgótarjáni Bali nővérek remeklése, akik fiatal koruk ellenére más számos országúti mountain bike, sőt duatlon sikert is arattak, és pár év óta, amióta itt indulnak, nyernek is.

Érdekes színfoltjai még a versenynek a Kreicsi fivérek, akik közül Gábor tavaly nyert, öccse Bálint dobogós volt a hegyikerékpárosok között, utóbbi fia Dávid pedig tavaly és most is nyerte a montis korosztályát.

Balszerencsésre sikerült a para Eb-re készülő fehérvári egyesületben versenyző magyar bajnok Szénási Péter, aki defekt miatt nem tudta befejezni versenyét. Nagy csatát és minimális különbséget hozott az egykori Karbona csapattársak párharca, melyet a bélapátfalvai többszörös magyar szenior bajnok Pelyhe László nyert a hazai kiválóság Huszár László előtt.

Az eredményhirdetés előtt a rendező Salgótarjáni Triatlon Klub főtt kukoricával kísért gulyáspartin látta vendégül az indulókat, kísérőiket és a közreműködőket. Remekműve elfogyasztása után több éves munkásságának eredményét elismerve a vendégek közfelkiáltással mesterszakácsnak kiáltották ki Varga Zoltánt. A kategóriák győztesei az alábbiak voltak:

Nők,

12 év alatt:
1. Sipos Réka Petra (egyesület nélküli, Karancslapujtő) 27:19 perc.

13-18 év közöttiek, országúti:
1. Bali Sári (Salgótarjáni HKE) 12.15.

Hegyikerékpár:
1. Bali Emese 15:19 (SHKE) 20:25.

30 év felett:
1. Furkó Julianna (egyesület nélküli) 18:15.

 

Férfiak,

12 év alatt:
1. Kreicsi Dávid 15:02. (SHKE).

19-23 országúti:
1. Kopácsi Attila (e.k. Bp.) 10:17

24-34, országúti:
Kovács Dávid (SHKE) 9:55, 24-34.

Hegyikerékpár:
1. Zsidai Sándor István (KTM TH, Gödöllő) 12:33

35-50, országúti:
1. Tóth (T-kulcs) Gábor (SAC-Karbona, Salgótarján) 9:31

35-50. hegyikerékpár:
1. Elek Zoltán (Green Riders) 15:02

50 év felett, országúti:
1. Pelyhe László (S.K.E., Bélapátfalva) 11:39

Hegyikerékpár:
1. Gortva László (Green Riders) 12:08

Különdíjak

Leggyorsabb salgótarjáni férfi: Tóth (T-kulcs) Gábor ű
Leggyorsabb salgótarjáni hölgy: Bali Emese
Leggyorsabb somoskőújfalui: Kreicsi Bálint

Képek és szöveg: Márton István