36. Telekom Vivicittá a nagy újraindulás jegyében

A Vivicittá-mozgalom az itáliai gyökerekre visszatekintő, világszerte népszerű városi futóünnep a várossal való fenntartható együttélés fontosságára hívja fel a figyelmet. A hagyomány a tavalyi kihagyás után idén végre folytatódhatott: az esemény résztvevői ezen a hétvégén újra átélhették a közös futás örömét.

A BSI beszámolója szerint az idei évben a pandémia okán csupán júniusban indulhatott a futóversenyek szezonja – az újranyitás óta a Telekom Vivicittá az első igazán nagy létszámú hazai futóverseny. Igaz, egy normál körülmények között megrendezett Vivicittától elmarad a résztvevők száma, ám figyelembe véve a jelenlegi belföldi- és beutazási járványügyi szabályozásokat, az egymásra torlódott elhalasztott rendezvények garmadát, rendkívüli öröm az ország 700 településéről érkező több mint 7600 nevező és a közel 6000 fő célba érkező.

A szervező BSI csapata közel nyolc hónapot várt, hogy végre újra versenyt rendezhessen, így óriási várakozás előzte meg az eseményt, melynek időpontja rendhagyó módon a verseny történetében először módosult nyári dátumra. A megszokottnál jóval melegebb időjárásra való tekintettel a versenyzők biztonsága érdekében a szervezők extra frissítéssel készültek.

Július 10-11-én a már megszokott Telekom Vivicittá távok várták az indulókat; szombaton reggel újra felpezsdült az élet az esemény versenyközpontjának otthont adó Margitszigeti Nagy-réten, ahol a rendezvény partnereinek köszönhetően igazi fesztivál-hangulat várta a résztvevőket és kísérőiket.

Az első versenynap a rövidebb távoké volt: a 7 km-es Midicittá, a 2,4 km-es Minicittá és Gyaloglás, a 3×2 km-es váltó, a 910 m-es Családi Futás és SUHANJ! Futam került megrendezésre – a versenynapra közel 2000 fő nevezett. A mezőnyt Sántha Tamás, a Magyar Telekom szponzorációs és rendezvénymenedzsment vezetője, Pendert Gábor, a Magyar Telekom Vivicittá projektvezetője, Benedek-Lehel Imre, a Magyar Telekom Közép-Magyarországi régióvezetője és Kocsis Árpád versenyigazgató rajtoltatta.

Telekom Midicitta 7 km – dobogósok

Férfi:

Klis Krisztián (Budapest Honvéd Sport Egyesület) 00:22:29
Batuska Dominik (Csepel Öttusa) 00:22:58
Egri Balázs (Magyar Atlétika Club) 00:23:04

Női:

Sass Diána (Esztergomi Futóművek) 00:26:29
Balogh Barbara 00:27:15
Bogdándi Virág (Sanyoszistallo) 00:27:53

A második versenynap futószámaira, az egyéni-, páros és trió félmaratonra, valamint a 10 km-es távra 5500-nál is többen neveztek. A mezőnyt Menczer Tamás a KKM államtitkára, Sárfalvi Péter az EMMI helyettes államtitkára, Benedek-Lehel Imre, a Magyar Telekom Közép-Magyarországi régióvezetője, Sántha Tamás, a Magyar Telekom szponzorációs és rendezvénymenedzsment vezetője indította útjára.

A Vivicitta távok közül legnépszerűbb félmaratonra mintegy 3400 fő nevezett. A 8:00 órakor 25 fokban startoló mezőny átfutása a rajtvonalon közel 7,5 percig tartott. A Budapest legszebb részeit érintő útvonalon már a korai órákban érezhető volt a párás meleg. A leggyorsabbak 28,5 fokban, míg a hosszabb idő alatt teljesítő félmaratonisták közel 33 fokban futottak be a célba.

Telekom Vivicittá félmaraton – dobogósok

Férfiak:

Csere Gáspár (Beac Atlétika 1898) 01:08:22
Horváth György (SZOESE) 01:13:36
Bogos Tamás (ARAK UP Akadémia) 01:14:54

Nők:

Nagy Julianna (Margitszigeti AC) 01:22:41
György Terézia (TFSE) 01:31:22
Tóth Eszter (TFSE) 01:33:11

A délben induló 10 km-es táv versenyzőit a napsütés mellett egy hűsítő zivatarral is megajándékozták az égiek, így a 31,5 fokban rajtoló mezőny eleje 26,5, míg a vége 29 fokban érkezett célba.

A 10 km-es táv mezőnyét az esemény fő támogatója, a Telekom jóvoltából a szolgáltató 5G hálózatán élőben követhették az érdeklődők a Telekom Vivicittá Összefutó Showban, ahol hazai hírességek egymást kilométerenként váltva futottak végig a pályán, hogy betekintést adjanak a verseny hangulatába azok számára is, akiknek most nem volt lehetősége részt venni az eseményen.

Telekom Vivicittá 10 km – dobogósok

Férfiak:

Koszár Zsolt (VEDAC) 00:33:55
Oleg Yakimenko 00:34:15
Tompai Jonatán (Team Újbuda SE) 00:34:44

Nők:

Lövei Vanda 00:41:06
Csepcsányi Kiara Jázmin (Budapest Honvéd SE) 00:42:00
Bogdándi Virág (Sanyoszistallo) 00:42:17

Azok sem maradtak rendezvény nélkül, akik nem tudtak részt venni a Telekom Vivicittán; a BSI a rendezvénnyel azonos időben lehetőséget biztosított számukra, hogy virtuálisan teljesítsék a Telekom Vivicittát.

Akik szeretnék újra átélni a fantasztikus versenyhétvége fesztiválhangulatát, vagy jövőre indulnának először az eseményen, írják be a naptárukba: a 37. Telekom Vivicittá tervezett időpontja 2022. március 26-27!

fotók: BSI