Kiváló labdarúgók alkotják a magyar csapatot, ezért nehéz mérkőzésre számít Alekszej Baga, a Vidi FC elleni csütörtöki Európa-liga-nyitányra készülő fehérorosz BATE Boriszov vezetőedzője.
A szakember a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, megnézték a magyar bajnok több találkozójának felvételét és azt tapasztalták, hogy nagyon szervezett és erős csapatról van szó, amelynek minden részében válogatott játékosok futballoznak. Megemlítette, hogy a magyar együttes erős csapatokon jutott túl a selejtezőben, mint például a bolgár Ludogorec.
A tréner közölte, pontosan annyi pontot szeretnének begyűjteni a csoportkörben, ami elég a továbbjutásukhoz. Kiemelte, csapata sok tapasztalatot gyűjtött a korábbi években az európai kupaporondon, ami most a hasznukra lehet.
A BATE szerb védője, Nemanja Milunovic elmondta, hogy több sérültjük is van, Alekszandr Hleb és Nyikolaj Szignevics nem is tartott a csapattal Budapestre. Ennek ellenére elég erős a keretük ahhoz, hogy olyan kezdő 11-gyel álljanak majd fel, amivel elérhetik céljukat.
Danko Lazovic visszavonulásával kapcsolatban elmondta: tudott a szándékáról, mert a szerb sajtóban olvasta, ugyanakkor nem volt számára világos, hogy ez mikor fog bekövetkezni. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy egy ilyen jó játékos befejezi pályafutását, de a csatár döntését tiszteletben tartja.
A magyar bajnok Vidi FC csütörtökön 18.55-től fogadja a Groupama Arénában a BATE Boriszovot. Az L csoport másik mérkőzésén az angol Chelsea a görög PAOK vendége lesz.
A BATE a Bajnokok Ligája-selejtező második körében kapcsolódott be a küzdelmekbe, ahol a finn HJK-t búcsúztatta (0-0, 2-1), majd a harmadik fordulóban az azeri Qarabagnál is jobbnak bizonyult (1-0, 1-1). A rájátszásban a holland PSV Eindhovennel már nem bírt (2-3, 0-3), így került át az Európa-liga csoportkörébe.
A csoportkör mérkőzéseit csütörtökönként – szeptember 20-án, október 4-én és 25-én, november 8-án és 29-én, valamint december 13-án – rendezik. A csoportok első két helyezettje jut az egyenes kieséses szakaszba, a legjobb 32 közé. Ott csatlakoznak a mezőnyhöz a Bajnokok Ligájától csoportharmadikként búcsúzó csapatok.
(MTI)
fotó: molvidi.hu