
A címvédő Győri Audi ETO KC az első, a szabadkártyával induló FTC-Rail Cargo Hungaria pedig a negyedik kalapból várhatja a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének csütörtöki sorsolását.
Az európai szövetség (EHF) honlapján hétfőn tették közzé a kiemelési rangsort: ez alapján a májusi, budapesti négyes döntőn résztvevő együttesek közül a Győr mellett a francia Metz és az orosz Rosztov-Don is a legelőkelőbben jegyzett együttesek között szerepel. A négy első kalapos csapat közé még a román bajnok Valcea fért be – számolt be az MTI.
A Papp László Sportarénában idén bronzérmes norvég Vipers Kristiansand a második kalapba került.
A negyedik négyesben az előző idényben negyeddöntős Ferencváros mellett a román CSM Bucuresti, a francia Brest, valamint a szeptemberi selejtező győztese szerepel.
A csoportkör sorsolását – amelyen azonos országbeli együttesek nem kerülhetnek ugyanabba a kvartettbe – csütörtökön 18 órától tartják Bécsben.
A kalapbeosztások:
Első kalap:
Metz Handball (francia)
Györi Audi ETO KC (magyar)
SCM RM Valcea (román)
Rosztov-Don (orosz)
Második kalap:
Team Esbjerg (dán)
Buducnost (montenegrói)
Vipers Kristiansand (norvég)
RK Krim Mercator (szlovén)
Harmadik kalap:
RK Podravka Vegeta (horvát)
SG BBM Bietigheim (német)
MKS Perla Lublin (lengyel)
IK Sävehof (svéd)
Negyedik kalap:
FTC-Rail Cargo Hungaria (magyar)
CSM Bucuresti (román)
Brest Bretagne Handball (francia)
A selejtező győztese
Selejtezőtorna résztvevői (szeptember 6–8.):
Rocasa Gran Canaria (spanyol)
DHK Banik Most (cseh)
Kastamonu GSK (török)
ZORK Jagodina (szerb)