A DSZC-Eötvös DSE legyőzte a tavalyi bajnokot

Az NB II-es röplabda bajnokságban szombaton délután a DSZC-Eötvös DSE a keleti csoport tavalyi bajnokát, a Miskolci Vasutas SC-Miskolci Városi Sportiskola együttesét fogadta.

A debreceni klub szombati beszámolója szerint a mérkőzés érdekesége volt, hogy a mostani és a tavalyi bajnokság előtt is egy-egy játékost igazoltak a borsodiak az Eötvös DSE-től, tavaly Fakó Dórát, most nyáron pedig Mikli Árnika Csengét, aki még tagja volt az Eötvös Kupán ezüstérmet szerző csapatnak.

Hazai nyitásokkal és hazai pontokkal kezdődött a találkozó, Kerekes Attilának, a vendégek edzőjének, már 5:0-nál időt kellett kérnie. A játék képe azonban nem változott, a DSZ-Eötvös DSE formás támadásokkal gyűjtötte tovább pontjait, így 15:3-nál már a második miskolci időkérésre is sor került. A debreceni hölgyek ezután sem lankadtak, meggyőző fölénnyel nyerték meg az első játszmát (25:11).

A második szett elején volt egy kis megingás a hazaiaknál, de aztán hamar rendezték a sorokat. Ebben az időszakban néhány parádésan helyezett ász nyitást is megcsodálhattak a nézők Vojth Ildikó kivitelezésében. Hamar kialakult a 10 pontos különbség, amit a cserék után is megtartottak a hajdúságiak (25:15).

A harmadik játékrészben is a vendéglátók akarata érvényesült, tetszetős játékkal, jó helyezkedéssel és taktikus játékkal győzték le neves ellenfelüket (25:11).

Ezzel a győzelemmel a DSZC-Eötvös DSE továbbra sem talált legyőzőre az NB II-es ellenfelek közül. A jó sorozat még egy hétig biztosan folytatódni fog, hiszen október 28-án (szombaton) a debreceniek a fővárosban lépnek pályára az NB I-es TFSE U21-es gárdája ellen.

Női röplabda NB II:

DSZC-Eötvös DSE – Miskolci Vasutas SC-Miskolci Városi Sportiskola 3:0 (11, 15, 11)

Eötvös DSE: Fehér Anna Ditta, Vojth Ildikó, Bánfi Lili, Kiss Viktória, Miholecz Melitta, Barnucz Gréta. Csere: Kovács-Miskolczi Noémi, Molnár Anita. Edző: Szombathy András.