A férfi kézilabda BL Final4 programja a Telekom Veszprémmel

Nagy László a szezon végén visszavonul, és az utolsó nagy tornája a június 1-2. között megrendezésre kerülő Final4 lesz. Nagyon szép búcsú lenne, ha az ő utolsó mérkőzésén a Telekom Veszprém először nyerné meg a Bajnokok Ligáját. A klubkézilabda csúcseseményét a Sport1 közvetíti.

A Sport TV pénteki közlése szerint 10. alkalommal rendezik meg Kölnben a férfi kézilabda Bajnokok Ligájának négyesdöntőjét (előtte oda-visszavágós rendszerben zajlottak az elődöntők és a döntő). A Telekom Veszprém ötödször lesz ott a legjobbak között a német városban. Legutóbb 2017-ben szerepeltek itt Nagy Lászlóék (2014-2017 között minden évben eljutottak oda), és egy év szünet után ismét szurkolhatunk nekik ezen a hétvégén. A 2019-es magyar bajnok a BL történetében nyolcadik alkalommal jutott el a legjobb négy közé, háromszor döntőt is játszott (2002, 2015, 2016), de a trófeát még nem sikerült megszerezni.

Az elődöntőben a Kielce lesz a Veszprém ellenfele, az a csapat, amely ellen 2016-ban már majdnem sikerült BL-t nyerni, kilencgólos előnyben voltak a bakonyiak, ám az utolsó percekben, a hosszabbításban és a mindent eldöntő hetespárbajban a lengyel csapat győzött. A Veszprém célja most az, hogy feledtesse ezt a rossz emléket, és a Kielce testén át jusson a döntőbe, ahol a Varda Szkopje – Barcelona párharc győztesével vívjon meg.

Nagy László, a magyar kézilabdázás talán legnagyobb alakja bejelentette, hogy szezon végén visszavonul, és a Final4 lesz az utolsó esemény, amin pályára lép. Nem akármilyen forgatókönyv állna elő, ha a Veszprém bejutna a fináléba, és ott épp az ellen a Barcelona ellen lépne pályára és győzne, amely egyesületben Nagy 12 éven át játszott, és amellyel kétszer, 2005-ben és 2011-ben már meg is nyerte a BL-t.

A Sport1 a Final4 mind a négy mérkőzését élőben közvetíti, szombaton és vasárnap összesen több mint 14 órát foglalkozik a kölni eseményekkel. A helyszínre kitelepült stábnak köszönhetően semmiről nem maradunk majd le, a Telekom Veszprém mérkőzéseit Bartha Zoltán kommentálja. A Sport TV jól ismert szakértői, Borsos Attila és Pásztor István, illetve a műsorvezető Petur András is ott lesz a Lanxess Arénában.

A hétvégi program:
Bajnokok Ligája, férfiak, Final Four, 1. nap: június 1., szombaton 14 órától 20 óráig (benne: TELEKOM VESZPRÉM – Kielce és Barcelona – Vardar Szkopje), Sport1

Bajnokok Ligája, férfiak, Final Four, 2. nap: június 2., vasárnap 14 órától 20:30-ig (benne: bronzmérkőzés és döntő), Sport1

Harmadik Félidő Extra (a Final4 után): június 2., vasárnap 20:30, Sport1