A férfiaknál a BHSE, a nőknél a Mogyi-Bajai JC nyerte a judo csapatbajnokságot

Vasárnap Zalaegerszegen rendezték meg az idei felnőtt csapatbajnokságot, amelyen a férfianál a BHSE csapata „öt szűk esztendő” után szerezte vissza a bajnoki elsőséget, míg a nőknél a Mogyi-Bajai JC sorozatban már a harmadik csapatbajnoki aranyéremnél tart!

A judoinfo.hu beszámolója szerint ebben az évben huszonnyolc csapat részvételével rendezték meg a csapatbajnokságot, s a rendező Zalaegerszegi Judo SE ezúttal is remek házigazdának bizonyult. A zalaiak egyetlen bánata, hogy ezúttal nem sikerült bajnoki arannyal zárni a viadalt, hiszen a másodosztályúak döntőjében a ZJSE 3–2 arányban alul maradt a Budafoki KE gárdájával szemben. A sorsdöntő összecsapásnak a Joó István és ifj. Nagysolymosi Sándor között zajló hosszabbításos csata bizonyult, amelyben a két rutinos judós közül a budafoki diadalmaskodott.

Az első osztályban a férfiaknál hat csapat csatázott az aranyért, s végül – szoros csatában – a BHSE sora szerezte meg az aranyat. A finálé első meccsén a bajai színekben induló Szabó Csaba ipponnal győte le riválisát, ám a következő párosban Takács Márton egyenlített. A Honvéd részéről Pál Gyula ipponnal fordított, majd Beviz Barnabás vazaris előnybe került Köller Milánnal szemben, de előnyét nem tudta megőrizni – a harmadik intéssel járó leléptetés azt jelentette, hogy a sorsdöntő nehézsúlyú összecsapás előtt minden tekintetben egyenlő volt az állás. A finálé utolsó meccse aztán kevesebb izgalmat tartogatott, a sérülése után visszatérő Fogasy Gergő fojtással csikarta ki az aranyérmet. Ez a huszonkettedik felnőtt férfi csb-arany a BHSE történetében, az „örökrangsorban” az UTE a második tizenhat, a Bp. Spartacus pedig a harmadik, tizenhárom elsőséggel.

Egyértelműen az aranyéremért jöttünk, hiszen elég erős felnőtt csapatunk van, örülök, hogy végre csapat szinten is meg tudtunk itthon mutatni magunkat. Úgy látom, jó irányba megy a munka, sokat dolgoznak a srácok, és egy ilyen eredménnyel van egy kis visszajelzés, hogy lépésről lépésre haladunk előre” – összegzett a BHSE trénere, Neu Gábor.

A hölgyeknél körmérkőzéses rendszerben dőlt el az elsőség sorsa, de a Mogyi-Bajai JC és a Szatymaz összecsapása ebben az évben is döntővel ért fel, s végül 3–2 arányú győzelemmel került ismét – sorozatban harmadszor – a bajaiak nyakába a csapatbajnoki aranyérem. Ráadásul duplázni tudtak, hiszen a másodosztályú nők versenyében is elsők lettek, a férfi ezüsttel együtt pedig igazán remek a bajai mérleg!

A férfi döntő igazából Martin meccsén ment el, pedig kézben volt a párharc, egy kis figyelmetlenségen múlott – értékelt Radics Attila, a bajaiak mestere. – Nagy dolog lett volna, ha a három csapatunkból mindhárom bajnoki címet szerzett volna, de azért nagyon elégedettek vagyunk így is!

A harmadosztályú férfiak versenyéről nem szóltunk még: a Krizsán Team megvédte tavaly megszerzett bajnoki címét.

Csapatbajnokság, Zalaegerszeg

I. osztály

férfiak
1. BHSE (Gorjánácz Zsolt, Takács Márton, Török Roland, Pál Gyula, Beviz Barnabás, Fogasy Gergő, edző: Toncs Péter, Neu Gábor)
2. Mogyi-Bajai JC (Szabó Csaba, Végvári Martin, Csikós László, Perger Dávid, Köller Milán, Szabó Gábor, Szigetvári Szilárd)
3. Kaposvári JK
3. UTE
5. Ceglédi VSE
5. Szatymaz

nők
1. Mogyi-Bajai JC (Knetig Emőke, Balogh Daniella, Cservenák Anna, Csete Margit, Szigetvári Mercédesz, edző: Hammer Erik és Radics Attila)
2. Szatymaz (Kopasz Fanni, Godó Lívia, Viktoria Majorosová, Jovana Obradovic, Balogh Sára, Szádeczky-Kardos Kinga, Nagy Kitti)
3. UTE
4. Békés Megyei Kano JSE

II. osztály

férfiak
1. Budafoki KE
2. Zalaegerszegi Judo SE
3. OLC-Trans Gemenc JK
3. Vincze JC Zirc
5. Pécsi KSE
5. Kőrös JSE

nők
1. Mogyi-Bajai JC
2. Pécsi KSE
3. Pécsi VSK
3. Pápa JSE
5. Magyar Judomesterek Clubja
5. Kőrös JSE

III. osztály

férfiak
1. Krizsán SE
2. OLC-Trans Gemenc JK
3. UTE
3. Pécsi VSK
5. Pécsi KSE
5. Somogyszob

Csapatbajnokok az  I. osztályban

1953, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1954, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1955, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1956, Budapest. Férfiak: Bp. Dózsa
1957, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1958, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1959, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1960, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1961, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1962, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1963, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa
1964, Budapest. Férfiak: MTK
1965, Budapest. Férfiak: MTK
1966, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1967, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1968, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1969, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1970, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1971, Budapest. Férfiak: Kecskeméti Dózsa
1972, Budapest. Férfiak: BHSE
1973, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1974, Budapest. Férfiak: BHSE
1975, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1976, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1977, Kecskemét. Férfiak: BHSE
1978, Kecskemét. Férfiak: BHSE
1979, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1980, Budapest. Férfiak: BHSE
1981, Budapest. Férfiak: BHSE
1982, Kecskemét. Férfiak: Újpesti Dózsa
1983, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus
1984, Budapest. Férfiak: Kecskeméti SC
1985, Budapest. Férfiak: Kecskeméti SC
1986, Budapest. Férfiak: BHSE
1987, Budapest. Férfiak: BHSE
1988, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus. Nők: Debreceni Dózsa
1989, Budapest. Férfiak: Újpesti Dózsa. Nők: Debreceni Dózsa
1990, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: Bp. Spartacus
1991, Budapest. Férfiak: Bp. Spartacus. Nők: BHSE
1992, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: BHSE
1993, Debrecen. Férfiak: Bp. Spartacus. Nők: Bp. Spartacus
1994, Budapest. Férfiak: Debreceni Dózsa. Nők: Debreceni SI
1995, Budapest. Férfiak: Miskolci VSC. Nők: Debreceni SI
1996, Miskolc. Férfiak: 
BHSE. Nők: BHSE
1997, Budapest. Férfiak: UTE. Nők: BHSE
1998, Budapest. Férfiak: UTE. Nők: BHSE
1999, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: BHSE
2000, Budapest. Férfiak: Szegedi VSE. Nők: BHSE
2001, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2002, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2003, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2004, Szombathely. Férfiak: BHSE. Nők: UTE
2005, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: Herman Ottó DSE
2006, Szeged. Férfiak: Kecskeméti JC. Budapest. Nők: Leányvár SE
2007, Szombathely. Férfiak: BHSE. Nők: KSI SE
2008, Budapest. Férfiak: Atomerőmű SE. Nők: KSI SE
2009, Győrszentiván. Férfiak: UTE. Nők: Leányvár-Egerág
2010, Budapest. Férfiak: 
BHSE. Nők: Margitszigeti AC
2011, Budapest. Férfiak:
 BHSE. Nők: Leányvár SE
2012, Budapest. Férfiak: BHSE. Nők: Leányvár SE
2013, Budapest. Férfiak: Atomerőmű SE. Nők: Ippon Judo Tatabánya
2014, Kecskemét. Férfiak: KSI SE. Nők: BHSE
2015, Kecskemét. Férfiak: KSI SE. Nők: Mogyi-Bajai JC
2016, Zalaegerszeg. Férfiak: Atomerőmű SE. Nők: Mogyi-Bajai JC
2017, Zalaegerszeg. Férfiak: 
BHSE. Nők: Mogyi-Bajai JC

Fotó: Nyakas Viktor, Zalafoto