A Flensburg visszavágott a Szegednek

A MOL-Pick Szeged két góllal kikapott a német bajnok Flensburg-Handewitt otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének tizedik fordulójában, szerdán.

A szegediek svéd csapatkapitánya, Jonas Källman vállsérülés miatt nem léphetett pályára, a német együttesben a svéd Tobias Karlsson szintén sérülés miatt nem szerepelhetett.

Jorge Maqueda vezérletével jól kezdtek a vendégek (5-7), de a hazaiak a folytatásban kevesebb hibával kézilabdáztak, és Magnus Jöndal eredményességének is köszönhetően fordítani tudtak. Ezután Bodó Richárd percei következtek, a válogatott balátlövő góljaival 3-0-s sorozatot produkált csapata, Mirko Alilovic ezúttal is remekül védett, de a hajrában ismét egyenlíteni tudott a Flensburg (14-14).

A Szeged a 27. és a 36. perc között nem talált be, mert a norvég Torbjörn Bergerud is kiválóan védett. Juan Carlos Pastor vezetőedző a második félidő elején időt kért, ettől egy rövid ideig új lendületet kapott csapata, utána azonban ismét kiütközött rajta a fáradtság.

Az ötvenedik percben vezetett először két találattal a Flensburg, a hajrában a vendégek támadásai pontatlanok voltak, többször is a kapufát találták el, így végül a döntetlen kiharcolására sem volt esélyük. Nyerhető mérkőzést veszítettek el, de a szombati, Paris Saint-Germain elleni győztes rangadó, illetve az azt követő hosszú utazás okozta fáradtság miatt ezúttal nem tudtak bravúrt végrehajtani.

Az öt győzelemmel és négy vereséggel álló Telekom Veszprém vasárnap a francia Montpellier HB csapatát fogadja, amely címvédő létére sereghajtó az A csoportban, majd a januári német-dán közös rendezésű olimpiai kvalifikációs világbajnokság miatt szünet következik a BL csoportkörében. A hét sikerrel, egy döntetlennel és immár két vereséggel a B csoport második helyén álló szegediek legközelebb február 10-én a szlovén Celje otthonában lépnek pályára.

A két csapat negyedszer találkozott egymással tétmérkőzésen, a Flensburg harmadszor győzött. Szegedi találkozójukat október 14-én a magyar együttes nyerte 30-28-ra.

Eredmény,
férfi Bajnokok Ligája, csoportkör, 10. forduló, B csoport:
Flensburg-Handewitt (német) – MOL-Pick Szeged 27-25 (14-14)
a Szeged gólszerzői: Bodó 5, Bánhidi, Maqueda 4-4, Sigurmannsson, Canellas 3-3, Blazevic 2, Balogh Zs., Bombac, Sostaric, Gaber 1-1

A B csoport állása:
1. Paris Saint-Germain (francia) 16 pont/9 mérkőzés
2. MOL-Pick Szeged 15/10
3. Flensburg-Handewitt 10/10
4. HBC Nantes (francia) 8/9
5. Motor Zaporizzsja (ukrán) 7/9
6. Skjern HB (dán) 6/9 (251-270)
7. RK Celje PL (szlovén) 6/9 (233-260)
8. PPD Zagreb (horvát) 6/9 (225-253)

vasárnap játsszák:

A csoport:
Telekom Veszprém-Montpellier HB (francia) 19.00

Az állás:
1. Barcelona (spanyol) 16 pont
2. Vive Kielce (lengyel) 12
3. Vardar Szkopje (macedón) 11
4. Rhein-Neckar Löwen (német) 10 (280-267)
5. Telekom Veszprém 10 (263-255)
6. Meskov Breszt (fehérorosz) 5 (245-274)
7. IFK Kristianstad (svéd) 5 (257-302)
8. Montpellier HB 3

(MTI)