A gyerekek is szeretik a Tigrist

A Baptista Szeretetszolgálat szervezésében került megrendezésre június 20-án a JÓTÉKONYSÁGI Limuzinos Luxusautók Felvonulása Rendőri Kísérettel rendezvény. Több mint 100 hátrányos helyzetű gyermeknek segítettek a Szervezők, cégek, és a sofőrök, aki fővárosunkban autóztatták meg a kisebbeket és nagyobbakat.

Első alkalommal a Track Racing csapata, pontosabban Sződy Szabolcs is részt vett az eseményen: „Nagy örömmel teszek eleget annak, hogy a rendezvényen részt vegyek. Sajnos, fivérem Zsolt egyéb elfoglaltságai miatt nem tudott eljönni, így én képviseltem magunkat és a csapatot.” – mondta megérkezésekor Szabolcs.

A luxusautók között a legnagyobb feltűnést három hosszú party limuzin jelentette. Egyikük, egy 26 személyes Cadillac „busz” volt. Nyitott hátsó részébe körül-belül nyolc utas autózhatott. A Ford Mustang és a Mercedesek mellett egy 1973-as Cadillac kabrió is jelen volt a kis utasok nagy örömére.

Versenyautóból egy vett részt a rendezvényen. A Sződy fivérek Opel Tigrája, amit érdeklődéssel néztek és fotóztak a megjelenők.

Az autós konvoj elindult a Hősök teréről át az Andrássy úton, az Erzsébet hídon, majd egy kis pihenőre megálltak Budán, a Várkert Bazár előtt. Itt készültek el a csoportképek. Gájer Bálint a Hősök terétől a Várkert Bazárig utazott a gyerkekkel. Radics Gigi énekesnő a Várkert Bazárnál csatlakozott. Egy kis frissítő után a Clark Ádám téren áthaladva a Bem rakparton folytatta útját az autós felvonulás. A Margit híd villamos sínein „robogott” tovább az autósor a Nyugati térre, és ismét a Clark Ádám térről vissza a Lánchídra, végig a Hősök teréig, ahol mindenkit várt a pizza és az üdítők.

Szabolcsnak is élmény volt a vezetés, erről mondott összegzést a nap során: „Két fiatalember volt kis utasom az Opel hátsó ülésein. Szintén fivérek ők is, mint mi testvéremmel. Hajdúságból érkeztek és korán keltek, hogy itt lehessenek családjukkal együtt a rendezvényen. Tetszett nekik az autózás. Viccesen mondtam nekik, most úgy érezhetik magukat, mint a miniszterek. Azaz, a hátsó ülésen, sofőrrel és rendőrmotoros felvezetéssel utazhatnak Budapesten. Ráadásul szép és igen látványos útvonalon. Reméljük, színt vittünk mi is autónkkal a felvonulásba, a sok érdekes autó között. Köszönet és elismerés a Szervezőknek, hogy egy élménydús és kellemes napot rendeztek a gyerekeknek, és az autósoknak, segítőknek szintúgy.” – foglalta össze a napot Szabolcs.

Fotók: Track Racing