„A Himnusz közben könnycsepp is volt a szememben” – Liu Shaoang átvette az olimpiai aranyérmet

„Uraltam a vasárnapot, tökéletes futam volt” – jelentette ki Liu Shaoang az után, hogy helyi idő szerint hétfőn este ünnepélyes keretek között átvette a rövidpályás gyorskorcsolyázók férfi 500 méteres számának aranyérmét a pekingi olimpián.

A Medal Plazában tartott ceremónián Schmitt Pál, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, a Magyar Olimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke adta át az érmet Liu Shaoangnak – számolt be az MTI.

Párszor visszanéztem a futamot. Higgadt és nyugodt voltam. Uraltam a tegnapi napot, tökéletes futás volt

– fogalmazott Liu Shaoang – az első magyar összetett világbajnok -, aki a szám világbajnokaként magabiztos, érett versenyzéssel lett első az orosz Konsztantyin Ivlijev és a kanadai Steven Dubois előtt.

A Himnusz közben könnycsepp is volt a szememben, de az az érzés, hogy olimpiai bajnok vagyok, már bennem volt, feldolgoztam, mert már a döntő reggelén éreztem, hogy olimpiai bajnok leszek. Hosszú volt a tegnap, a verseny után még sokat vártunk a doppingellenőrzésre, vacsorázni is kellett, és tudtam minden szerettemmel beszélni” – tette hozzá.

Hangsúlyozta: biztosan zavarhatta ellenfeleit, hogy látják rajta a higgadtságot és nyugalmat.

Így vette át az olimpiai aranyérmét Liu Saoang – videó

Schmitt Pál a férfi váltó éremceremóniájára jelentkezett be, de az, hogy ő adta át az aranyérmet Liu Shaoangnak, jelzi, sikerült elcserélnie a díjátadóját.

Történelmi siker: Liu Shaoang olimpiai bajnok lett 500 méteren! – videó

A magyar short track válogatott eddig négy olimpiai érmet szerzett, és Liu Shaoang mindegyikben szerepet vállalt: négy éve Phjongcshangban a férfi váltóval lett első, Pekingben a vegyesváltóval és 1000 méteren bronzérmet nyert, vasárnap pedig – első magyar téli olimpikonként – egyéniben győzött, aranyérmes lett 500 méteren.

Liu Shaoang: “Ez az aranyérem nem az én érdemem, hanem az egész csapaté”

Fotó: Magyarock / Molnár Ádám