A hőség ellenére megrendezik Tatán a Minimarathont

Tatán szombaton rendezik meg az Öreg-tó körül a 13,5 kilométeres Minimarathont, a versenyzőkre a hőség miatt kiemelt figyelmet fordítanak – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

A 34. alkalommal sorra kerülő nyílt versenyen a teljes táv lefutása mellett háromfős váltókkal is lehet indulni, az útvonal Tata legszebb részein, az Öreg-tó és a Cseke-tó partján vezet. A Minimarathon egyben a 32. Wizz Air Budapest Félmaraton hivatalos felkészülési versenye.

Fontos változás az előző évekhez képest, hogy idén délelőtt 11 órakor rajtolnak majd a futók, az eredményhirdetést 14 órakor tartják a Kastély téren. Helyszíni nevezésre a Magyary Zoltán Művelődési Központban van lehetőség, pénteken délután háromtól este hét óráig, illetve szombaton nyolctól tíz óráig.

A megmérettetésen minden versenyző saját elhatározásából és felelősségére vehet részt. Idén négy párakapu és hat frissítőállomás segíti majd a futókat, az egészségügyi ellátásról a mentők és a Vöröskereszt szakemberei gondoskodnak. A Vöröskereszt munkatársai folyamatosan kerékpárral járják a verseny útvonalát, így szükség esetén azonnal segítséget nyújthatnak.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?