A judo-vb miatt biztosan Magyarországra jön Vlagyimir Putyin

Tóth László, a Magyar Judoszövetség elnöke az ATV-ben jelentette be, hogy a Nemzetközi Judoszövetség Budapesten élő román vezetője, Marius Vizer hivatalosan is meghívta a szervezet tiszteletbeli elnökét, Vlagyimir Putyin orosz államfőt a magyar fővárosban rendezett cselgáncs-világbajnokság augusztus 28-i megnyitójára.

A Magyar Nemzet pénteki kiadása szerint Putyin elfogadta a meghívást Tóth László szerint, de a JudoInside szakportál néhány órával későbbi cikkében még azt írta, a Kreml sajtóosztálya nem jelentette be, hogy zajlanának az előkészületek az államfő magyarországi látogatásával kapcsolatban.

Moszkvai forrásokból azonban a Magyar Nemzet úgy értesült, a budapesti utat már egy hete lekötötték – az orosz elnök a Nemzetközi Judoszövetség tiszteletbeli elnökeként az elmúlt évek minden nagy cselgáncsvilágversenyén tiszteletét tette. Információink szerint Vlagyimir Putyin csupán néhány órán át tartózkodik majd a magyar fővárosban, részt vesz a megnyitón és megnéz néhány dzsúdómérkőzést. Úgy tudjuk, Orbán Viktorral is találkozik, aktuális világpolitikai témákról beszélgetnek majd, például Szíriáról, az Egyesült Államokról és Ukrajnáról. A paksi atomerőmű bővítésének témája azonban információink szerint nem lesz a középpontban. Úgy értesültünk, hogy a felek informális egyeztetésük végén nem tartanak sajtótájékoztatót.

fotó: businessinsider.com

Vélemény, hozzászólás?