A karatés Molnár Dániel értékes bronzérme

Értékes bronzérmet szerzett Molnár Dániel az olimpiai bemutatkozásra készülő küzdősport (más sportágakban világkupáknak hívott) legjelentősebb versenysorozata, a Karate1 isztambuli állomásán. A 85 ország 1250 sportolóját felvonultató, kisebbfajta világbajnoksággal felérő eseményen a magyar versenyző a +84 kg-osok küzdelmei során öt győzelem mellett csupán egyszer kapott ki, ezzel a 96 fős mezőnyben felállhatott a dobogóra.

A Magyar Karate Szövetség tájékoztatása szerint a Magyar Goju-kai versenyzője az egy héttel korábbi, Budapest Openen nyert aranyérmét követően a törökországi rangos viadalon is bizonyította jó formáját. A hatalmas mezőnyben egészen a legjobb nyolcig menetelt, majd a negyeddöntőben elszenvedett vereséget követően a vigaszágon újabb két győzelmet aratott, a tavalyi Eb-harmadik francia Bendiab elleni diadalával pedig megszerezte a bronzérmet.

A többi magyar közül Molnár Réka (55 kg) és Bartha Nikola (+68 kg) három-három győzelem után búcsúzott, míg Szegedi Döme (75 kg) két fordulón verekedte át magát sikerrel.

Molnár Dániel eredményei:

A 32 közé jutásért: -Kondov (bolgár) 6-1
A 16 közé jutásért: -Kabanov (orosz) 2-0
Nyolcaddöntő: -Babos (lengyel) 2-0
Negyeddöntő: -Abazari (iráni) 1-4
A vigaszágon: -Szamarinov (orosz) 5-3
A 3. helyért: -Bendiab (francia) 4-4, első szerzett ponttal Molnár nyert

Vélemény, hozzászólás?