Mától publikus, hogy októberben két nemzetközi fesztiválra is meghívást kapott a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmje, a Nemzeti Filmalap támogatásával készült X – A rendszerből törölve.
Ujj Mészáros Károly különleges látványvilágú, erős hangulatú, fordulatokban gazdag, szövevényes thrillerének világpremiere az október 12. és 21. között zajló A-kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztiválon lesz, ahol versenybe válogatták a filmet. A 2018. október 10. és 21-e között tartó 54. Chicago Nemzetközi Filmfesztiválon a World Cinema szekcióban mutatkozik be az amerikai közönség előtt az X – A rendszerből törölve. A film november 1-jén Balsai Móni, Schmied Zoltán, Bede-Fazekas Szabolcs, Molnár Áron és Kulka János főszereplésével kerül a hazai mozikba.
A pénteki közlemény szerint az október 12. és 21-e között zajló A-kategóriás Varsó Nemzetközi Filmfesztivál 1-2 Competition versenyprogramjába válogatta a Liza, a rókatündér rendezőjének új filmjét, az X – A rendszerből törölve című szövevényes thrillerét. A rangos eseményről utoljára 2012-ben vitt haza díjat magyar alkotás, akkor Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című munkájának ítélték az Elsőfilmes verseny fődíját. 2008-ban Gigor Attila A nyomozó című filmje nyerte a FIPRESCI-díjat, 2004-ben pedig Antal Nimród Kontrollja kapott Közönségdíjat.
A Varsó Nemzetközi Filmfesztivállal egy időben, a tengerentúlon is bemutatkozik az X – A rendszerből törölve. Az 1964-ben Michael Kutza kezdeményezésére alapított Chicago Nemzetközi Filmfesztivál Észak-Amerika legrégebbi filmes eseménye. Ott a nagyvilág filmművészetének javából válogató „World Cinema” programban vetítik majd Ujj Mészáros Károly szövevényes thrillerét.
„ A Liza, a rókatündér 55 fesztiválon, 36 díjat nyert, de egyik sem volt A-kategóriás. Ezért különösen örülök annak, hogy Varsóba versenybe hívták az X-et. A Lizát nagyon szerette az amerikai közönség, és a kontinensen sok fesztiválra meghívták, remélem, az X-re is jól reagálnak majd. Remélem, ezek a meghívások a magyar nézőket megerősítik abban, hogy olyan moziélményt fog nyújtani az X, amit az előzetes alapján elvárnak, és amilyet magyar filmtől talán még nem kaptak.” – nyilatkozta a rendező.
Az X – A rendszerből törölve főszereplői Balsai Móni, Schmied Zoltán és Bede-Fazekas Szabolcs, de fontos feladatot kapott Molnár Áron, Olasz Renátó, Fekete Ernő, Szabó Győző, Básti Juli, Szirtes Ági és Schneider Zoltán is, Kulka János pedig betegsége után ebben az alkotásban lesz először látható a filmvásznon. A forgatókönyvet Hegedűs Bálint és Ujj Mészáros Károly írta, az operatőr Szecsanov Martin. Az X – A rendszerből törölve producerei Muhi András és Ferenczy Gábor. A Nemzeti Filmalap támogatásával készült thriller a Focusfox Stúdió gyártásában november 1-jén az InterCom forgalmazásában kerül a hazai mozikba.
A film előzetese már megtekinthető az alábbi linken keresztül: http://bit.ly/X_ARendszerbolTorolve_trl_16E