A két kiemelthez négy selejtezős magyar csatlakozott a vívó-vb-n

A pástra lépett tíz magyar közül négy jutott fel a 64-es táblára a lipcsei vívó-világbajnokság második napi selejtezőiből, ketten pedig kiemeltként lehetnek ott a legjobbak küzdelmeiben.

A csütörtöki versenynapon női párbajtőrben és kardban, valamint férfi tőrben kezdődtek meg a versenyek.

A párbajtőrözők 136 fős mezőnyében a világranglistán éllovas, olimpiai bajnok Szász-Kovács Emesének nem kellett még vívnia. Várnai Vivien ötből négy asszót nyert a csoportkörben, majd 13-9-re verte a portugál Fabiana Bonitót, ezzel ő is főtáblára került. Ugyanez nem sikerült az első szakaszt 4/6-os mérleggel záró Mihály Katának, aki azután 15-9-es vereséget szenvedett a venezuelai Eliana Lugótól, illetve Budai Dorinának, aki 1/6-tal már az első szakasz után befejezte szereplését.

Kardban – melyben 107 induló volt – Márton Anna csütörtökön még pihenhetett, annak köszönhetően, hogy második a nemzetközi rangsorban, és a friss Eb-bronzérmes, 16 éves Pusztai Lizának sem kellett sokáig izgulnia, mivel csoportjában hatból öt ellenfelét legyőzte. Katona Renáta 4/6-tal végzett, de azután 15-13-as vereséget szenvedett a spanyol Celia Pérez Cuencától, míg a selejtezőben visszafogott 1/5-ös teljesítményt nyújtó Garam Nóra a főtábláért 15-7-re verte a thaiföldi Pornsawan Ngernrungruangrojt. Ő a legjobb 64 között az első fordulóban Márton Annával vív majd.

Tőrben 157 fős mezőny indult. A csoportkör Dósa Dánielnek sikerült a legjobban, ötből ötöt nyert, ezzel csatlakozott a kiemeltekhez a főtáblán. Hári Máté viszont hat ellenfeléből csak egyet tudott legyőzni, így számára befejeződött a verseny. Mátyás Bálint 3/5-tel, Németh András pedig 3/6-tal fejezte be az első szakaszt, ezért nekik még két kieséses asszót kellett vívniuk. Előbbi 15-5-re verte dominikai ellenfelét, majd 15-10-re kikapott a dán Alexander Tsoronistól, utóbbi pedig 15-10-zel búcsúztatott egy chilei tőrözőt, aztán 15-11-re alulmaradt a francia Julien Mertine-nel szemben.

Pénteken a férfi kardozók és a női tőrözők 64-es táblájának asszóit rendezik.

(MTI)

Vélemény, hozzászólás?