
Két év és egy hónap után elhagyja Debrecent Tone Tiselj.
A DVSC női kézilabda csapatának hivatalos honlapjának csütörtöki közlése szerint a szlovén szakember a klubvezetéssel egyetértésben döntött a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről.
A váltás okáról, úgy látják, hogy az edző és a csapat között nem volt meg összhang.
„Az utóbbi időszakban már nem volt meg az az összhang, amely a nagy sikereket inspirálta, s mindkét fél úgy látta, hogy a maximális tűz hiányában nincs értelme a folytatásnak.”
Szombaton a listavezető és veretlen Ferencváros ellen még Tone Tiselj ül a kispadon, hétfőtől már Vida Gergő irányítja az edzéseket. Az eddig az utánpótlásban dolgozó szakember a szezon végéig kapott megbízást, a szakmai stáb többi tagja folytatja munkáját.
Tone Tiseljt a Vasas elleni hazai bajnoki mérkőzés után (január 10., szerda) búcsúztatják el. A következő szezon szakmai stábjának kialakítása folyamatban van, erről a később lesz tájékoztatás.
A rutinos szlovén szakember vezetésével – kétszeres Bajnokok Ligája-győztes, aki további két alkalommal BL-döntőt játszott – a Debrecen 2016-ban negyedik, 2015-ben és 2017-ben pedig hetedik helyen végzett az NB I-ben. A Magyar Kupában tavaly harmadik lett.
A 2017/18-as bajnokságban jelenleg a kilencedik helyen áll a Debrecen.
fotó: dvsckezi.hu