A hosszú tél után végre eljött a napsütés és a 33. Telekom Vivicittá Városvédő Futás első napján a kisebb táv szerelmesei vették birtokba a Margitszigetet, együtt futott az ország apraja nagyja. Iskolás, családos, gyalogló, kísérő, egyedül vagy trióban, a mai hat távon mindenki megtalálta a neki való számot.
A BSI szombati tájékoztatása szerint a csapatok versenye indította a napot, a 3×2 km-es váltó nem korai időpontja (10.30) is segítette a népes mezőnyt. A tavalyi győzelmét idén is megismételte a BEAC fiatal atléták csapata, mindössze 19 percre volt szükségük a célszalagig, de az összes trió 54 percen belül teljesítette a távot.
A csapatok között futott a Margaret Island zenekar 3 tagja is, és bár nem ez a kedvenc sportáguk, mégis elszántan vágtak neki, mert a saját mozgásuk mellett egy jó ügyet karoltak fel. Az Őrzők Alapítványnak gyűjtöttek. „A felkészülés nekünk konkrétan a koncertezés, egyik fesztiválon kaptunk egy órát, ami mérte a lépésszámot és Viktória már a 3. számnál ujjongva jelezte hogy átlépte a számlálója a 10.000-et. Én most nagyon meghajtottama végét, a sok „Őrzős” kisgyerekek akik útközben szurkoltak sok energiát adott ”mesélte Törőcsik Kristóf.
A Minicitta távon 2 futamban 5000-nél több iskolás vágott neki a 2,4 km-nek. A gyerekek és diákok részvétele kiemelten fontos eleme a BSI eseményeinek a kezdetek óta, már 30 éve is szerveztünk suli futamokat.
Az egyik legtöbb iskolai nevezéssel büszkélkedhető intézmény a Hevesy György Általános Iskola, Tura településéről, melyik idén immár 14. alkalommal vesz részt a Telekom Vivicittán Városvédő Futáson. Most 65-en indultak, de korábban voltak már 186-an is.
A Minicitta egyéni futamában állt rajthoz az a futócsapat is, amelynek tagjai többek között olyan profi sportolók, mint az FTC jégkorongcsapatának képviseletében Tóth Renátó és Kovács Viktor csatárok, Pleszkán József kapus, Lisztes Krisztián, 49x-es válogatott labdarúgó és Lőrincz Krisztina, parasportoló-sífutó. A csapat tagjai nemcsak a kilométereket gyűjtik, hanem ezzel párhuzamosan a Telekom a jótékonysági futócsapat tagjai és a távon induló összes futó által megtett minden kilométer után 1000 forintot adományoz az Autistic Art Alapítvány javára.
A Suhanj futamon a fogyatékkal élő sportbarátok következtek. A rendkívül mosolygós és elszánt mezőnyben egyébként mindenki a legjobb futóknak járó, kitüntető 1-es rajtszámot viselte.
A népszerű Család futam ebéd utáni időpontja kedvező volt, nagyon sokat álltak rajthoz. Ezt a számot azért is szeretjük különösen, mert a szülők nem csak a pálya széléről, hanem a sportpályán mutatnak példát gyerekeiknek és a nap végén az együttfutás, szurkolás közös élményével gazdagodva térnek haza.
D.Tóth Kriszta, a wmn.hu alapítója is részt vett: „Nem szoktam versenyezni, illetve számomra nagyon nagy kihívás volt megszeretni a futást, de most már elmondhatom, hogy ez sikerült, de soha nem leszek versenyző. Csak azért futok, mert futni egészséges és praktikus egy olyan elfoglalt embernek, mint én. Bármikor be lehet iktatni egy kis futást a napi/heti beosztásomba, közben jól tudok relaxálni, gondolkodni, zenét hallgatni, szóval szerintem egy csomó dolog van, amit lehet a futásban szeretni.”
A komoly megmérettetés 15 órakor kezdődött a nap utolsó számával, a 7 km-es Midicittá futammal. Bár ez a táv már kihívást jelent, öröm volt látni a sok indulót. Mi sem jelzi jobban az érdeklődést, hogy a rajt 5 percen keresztül tartott. a Mind a férfiak, mind a nők mezőnyében 30-mp-en belül teljesítettek a győztesek. A férfiaknál Csontos Imre, a BEAC atlétája 23 perces idővel, a nőknél Sebők Klaudia, a Bátrofi Agria TKT sportolója 27 perccel.
Ezen a hétvégén a lelkes futók és szurkolók újra megmutatták, hogy együtt többre képesek, hiszen a rengeteg szabadjára engedett energiával egymást lelkesítve teljesítették saját kitűzött céljaikat.
fotó: BSI