A magyarországi műsorterjesztési piac vezető szolgáltatója, a DIGI Csoport bejelentette, hogy a DIGI Sport újabb három évre megszerezte az UEFA Európa-liga sorozat másodválasztói jogosultságát.
A DIGI Csoport pénteki közlése szerint a DIGI Sport a csatorna 2009-es indulása óta folyamatosan közvetíti az UEFA Európa-liga sorozat összecsapásait és nem lesz ez másként a következő három évben sem. A DIGI és az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) megállapodása értelmében 2018-2021 között Magyarországon továbbra is a DIGI Sport csatornákon lesz látható a legtöbb – fordulónként minimum hat – élő mérkőzés, illetve a fordulók összes gólja az összefoglaló műsorban. Az UEFA Európa-liga csoportkörének sorsolását élőben tekinthetik meg a nézők a DIGI Sport 1-en, 2018. augusztus 31-én, pénteken, 13:00 órától.
Az újabb megállapodásnak is köszönhetően a DIGI Sport kiemelkedően erős tartalmi portfólióval kezdi meg az őszi idényt. Csatornáin követhetik a ’Serie A’ olasz első osztályú labdarúgó-bajnokság mellett a ’Ligue 1’ francia első osztályú bajnokság mérkőzéseit, illetve az UEFA Európa-liga és a ’Süper Lig’ török első osztályú labdarúgó-bajnokság összecsapásait egyaránt. A prémium futball jogok megszerzése mellett továbbra is a DIGI Sporton lesz látható a Turkish Airlines kosárlabda Euroliga, valamint az ATP Masters versenyei és a WTA sorozat legtöbb mérkőzése, beleértve az év végi világbajnokságokat is.
A DIGI Csoport továbbra is nagyra értékeli ügyfelei hűségét és elkötelezett a sportrajongók magas szintű kiszolgálása iránt. A vállalat ezért arra törekszik, hogy folyamatosan bővítse televíziós kínálatát, valamint növelje a szolgáltatási területén található, nagy sávszélességű internettel lefedett háztartások számát.