
A magyar női kézilabda-válogatott 31-21-re legyőzte Lengyelországot a részben debreceni rendezésű Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában, pénteken, ezzel újabb nagy lépést tett célkitűzése, a legjobb hat közé kerülés felé.
A két együttes legutóbb tavaly márciusban egy heidelbergi felkészülési mérkőzésen találkozott egymással, akkor 31-29-es lengyel siker született. A rivális a tornán eddigi négy meccséből kettőt elvesztett, nulla pontjával a debreceni középdöntős hatos utolsó helyen várta a péntek esti találkozót, miközben az olimpiai hatodik helyezett társházigazda hibátlan mérleggel rendelkezett. A lengyelek ugyanakkor öt órával többet pihenhettek az előző napi találkozójuk után.
A magyar válogatott keretéből ezúttal a kapus Janurik Kinga és a beálló Pásztor Noémi maradt ki. A himnuszok alatt Kácsor Gréta rosszul lett és a földön fekve ellátásra szorult, mert fejfájásra panaszkodott és leesett a vércukorszintje. Noha a kezdő sípszóra már társai között ült a kispadon, pályára végül nem lépett.
Döcögősen indult a találkozó, az ötödik perc végén az előtte korán kiállított Vámos Petra törte meg a gólcsendet. Nem volt magas színvonalú a játék, sok volt a hiba mindkét együttes játékában, a társházigazda rontott kevesebbet. A lengyelek hét a hat elleni támadójátéka során elkövetett hibáit pedig több üres kapus góllal büntette, a rivális nyitott védekezése mellett pedig a kiválóan cselező Vámos „lubickolt”.
Az első félidő feléhez közeledve, 8-4-es magyar vezetésnél a lengyelek váltottak támadásban, a játékvezetők pedig sorra ítélték a kétperces kiállításokat, bő negyedóra alatt öt játékost szankcionáltak, így nem sokszor fordult elő, hogy mindkét fél teljes létszámban lett volna a pályán. A körülmények ellenére, a nézőtérről érkező folyamatos buzdítás mellett tartotta négy gól környéki előnyét a magyar csapat, sőt ezt a szünetre meg is duplázta – számolt be az MTI.
(Faluvégi Dorottya; fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)
A pihenő után hat perccel Böde-Bíró Blanka védéseire alapozva elérte a magyar előny a tíz gólt (20-10), ebben a periódusban is sok volt a hiba mindkét oldalon. A sorok rendezése ekkor is a magyar válogatottnak sikerült jobban, amely egy rövid lengyel zárkózást követően (20-13) növelni tudta előnyét, és végül tíz góllal bizonyult jobbnak. Böde-Bíró kilenc lövést védett, Vámos Petra nyolc találatával lett a mérkőzés legjobbja.
Ez volt a két együttes 81. egymás elleni mérkőzése, magyar szempontból a mérleg négy döntetlen és 11 vereség mellett immár 66 győzelem.
Golovin: kulcskérdés volt, hogy ne játsszák azt, amit akarnak
Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány szerint kulcskérdés volt, hogy a lengyel csapat ne játszhassa azt, amit akar, ennek volt köszönhető a magyar válogatott 31-21-es győzelme péntek este a női kézilabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőcsoportjában.
Az MTI kérdésére kiemelte: sokkal több videós anyag állt rendelkezésükre a felkészüléshez, mint azoknak a spanyoloknak, akiket a lengyelek a középdöntőbe jutásért vívott utolsó csoportmérkőzésen 26-23-ra legyőztek, így a rivális nyitott védekezése, illetve támadásban a hét a hat elleni játéka sem volt meglepetés a stáb számára, erre tökéletesen felkészítették a csapatot is.
(Golovin Vlagyimir; fotó: MTI / Czeglédi Zsolt)
„Minden működött, amit terveztünk, az volt a kulcskérdés, hogy ne azt játsszák, amit akarnak, ezt pedig elértük”
– szögezte le.
Arra a kérdésre, hogy reálisan tükrözte-e a tízgólos siker a két csapat közötti különbséget, az edző azt felelte: ezen a napon igen, ugyanakkor úgy véli, a lengyel válogatott erősebb annál, amit mutatott.
„Dupla meccs volt, biztos vagyok benne, hogy fizikálisan sokkal jobbak vagyunk, márpedig ha sokkal jobb vagy, sokkal gyorsabban megy a regeneráció, amire nekünk kevesebb mint huszonnégy óránk volt”
– utalt arra, hogy csütörtökön este még Montenegró ellen lépett pályára együttese, ahogy a lengyelek is két mérkőzést játszottak két nap alatt.
„A pályán látszott, hogy sokkal frissebbek vagyunk.”
Hangsúlyozta, elégedettek azzal, hogy ezt a két napot a montenegróiak felett aratott 26-20-as sikerrel és ezzel a találkozóval jó eredményekkel zárták.
„Természetesen elégedettek vagyunk, minden rendben van, most már a következő mérkőzés a fontos, erre a meccsre három nap múlva senki nem fog emlékezni. Örülök, hogy ilyen sorozatban vagyunk, de a sportban mindig az a fontos, ami jön”
– tekintett előre.
Golovin együttese az ötödik győzelmét aratta és továbbra is százszázalékos. Kontinenstornán eddig egyszer, 2004-ben – szintén hazai környezetben – rajtolt öt sikerrel a nemzeti csapat.
A válogatott vasárnap a felkészülés során 37-28-ra legyőzött Románia ellen lép pályára, a középdöntőt kedden a világbajnok, olimpiai ezüstérmes Franciaország ellen zárja. Ha ezen a két meccsen csak egy pontot szerez, biztosan a legjobb hat közé jut – ami a célkitűzése volt -, ha pedig legyőzi a románokat, az elődöntőbe kerülése is biztossá válik.
A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a harmadikok pedig az ötödik helyért játszhatnak, egyaránt Bécsben.
Eredmény, középdöntő, 2. forduló, I. csoport (Debrecen):
Magyarország-Lengyelország 31-21 (17-9)
Debrecen, 2955 néző, v.: Brkic, Jusufhodzic (osztrákok)
Magyarország: Böde-Bíró – Győri-Lukács 4, Klujber 4, Vámos 8, Füzi-Tóvizi 1, Kuczora 4, Szöllősi-Schatzl 2, cserék: Papp, Simon 4, Bordás, Márton, Csíkos 1, Faluvégi 2, Tóth N. 1
lövések/gólok: 49/31, illetve 41/21
gólok hétméteresből: 5/2, illetve 4/2
kiállítások: 8, illetve 10 perc
További eredmények:
Svédország–Románia 23–25
Franciaország–Montenegró 31–23
AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA | M | GY | D | V | L – K | Gk | P |
1. Franciaország | 3 | 3 | – | – | 96–70 | +26 | 6 |
2. MAGYARORSZÁG | 3 | 3 | – | – | 89–66 | +23 | 6 |
3. Montenegró | 3 | 1 | – | 2 | 70–82 | –12 | 2 |
4. Románia | 3 | 1 | – | 2 | 75–80 | –5 | 2 |
5. Svédország | 3 | 1 | – | 2 | 81–82 | –1 | 2 |
6. Lengyelország | 3 | – | – | 3 | 68–99 | –31 | 0 |
Pontazonosság esetén az egymás elleni eredmény rangsorol az utolsó fordulót követően.
fotó: MTI / Czeglédi Zsolt