Arra kérte a nézőket, szavazzák meg, melyik három vb-meccsét néznék meg a magyar válogatottnak a 2010-es évekből. A döntés megszületett, láthatunk egy 2011-es, egy 2013-as és egy 2017-es vb-mérkőzést is szombaton a Sport2-n.
A sportcsatorna hivatalos honlapjának közlése szerint nehéz döntés volt, de megvan a hivatalos eredmény. A nézőnk kiválasztották a magyar férfi kézilabda-válogatott azt a három vb-meccsét, amit újra megnéznének a 2010-es évekből.
Egy meccs a 2011-es vb-ről:
Borzasztó kezdés, remek befejezés. Röviden ez történt ekkor Norrköpingben. 0-6-tal kezdtünk, és végül 26-23-ra nyertek a fiúk. Mikler Roland, Császár Gábor, Ilyés Ferenc és az Iváncsik testvérek is nagy formában voltak, és ez akkor elég volt a norvégok ellen a 2011-es vb csoportkörében.
Magyarország – Norvégia (2011): június 20., szombat 17:30, Sport2
2013-ban nagyon közel voltunk a legjobb négyhez
Nagyon kevés hiányzott ahhoz a 2013-as vb-n, hogy Nagy Laciék bejussanak a világbajnokság elődöntőjébe. Pedig már úgy tűnt, elúszott minden az első félidőben (11-18), a második félidő elején nyolc góllal is vezettek a dánok, de volt tartása a csapatnak, és másfél perccel a vége előtt már csak egy volt közte, végül 26-28 lett a vége. Talán azért szeretik ezt a meccset a nézők, mert bebizonyították a fiúk, hogy vesztett helyzetből is fel tudnak állni. Nem hiányzott sok a sikerhez a későbbi vb-döntős ellen.
Dánia – Magyarország (2013): június 20., szombat 19:30, Sport2
2017: JÓ! JÓ! CSÁSZÁR!
Tízévente egyszer fordul elő ilyen jó meccs. Mindenki parádés volt a magyar csapatban, és a kegyelemdöfést Császár Gábor vitte be az olimpiai bajnok dánok ellen. A végeredmény 27-25 ide, és a magyar válogatott ezzel a nyolcaddöntőben kiejtette Dániát a Franciaországban zajló tornáról.
Magyarország – Dánia (2017): június 20., szombat 21:30, Sport2
Ez a három meccs egyfajta időutazás is lesz, hiszen láthatjuk a 2011-es Nagy Laci nélküli válogatottat, majd a már vele felálló 2013-as és 2017-es csapatot is. Az első két tornán Mocsai Lajos, a 2017-esen Xavi Sabaté volt a kapitány. Kiválóan nyomon követhető lesz ebben a hat órában (és hat évben) a válogatott generációváltása, de épp hatan ott lesznek mind a három meccsen. Név szerint: Császár Gábor, Iváncsik Gergő, Lékai Máté, Mikler Roland, Schuch Timuzsin és Zubai Szabolcs.
A mérkőzéseket a Sport TV eredeti kommentárral tűzi képernyőre.