A Magyar Kézilabda Szövetség meghosszabbította Chema Rodriguez szerződését

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) kedden szerződést hosszabbított José María Rodríguez Vaqueróval, a férfi válogatott spanyol szövetségi kapitányával.

A megállapodás értelmében a szakember kontraktusa 2028. augusztus 31-ig szól – jelentette be keddi sajtóeseményén Ilyés Ferenc, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke – adta hírül a hazai szervezet.

Kölcsönös megelégedésünkre dolgozik Chema Rodriguez a férfiválogatottnál, amit jól jelez a tavalyi világbajnokságon kiharcolt hely az idei olimpiai selejtezőre, valamint az idén januári Európa-bajnoki 5. hely, amely a csapat történében a legjobb Eb-helyezés. Hosszú távra tervezünk Chemával, elégedettek vagyunk vele, kölcsönös akaratunk volt a szerződés meghosszabbítása, amely egyúttal egy üzenet, biztatás is az előttünk álló olimpiai selejtező előtt, hiszen talán ez is hozzájárul a csapat eredményességéhez. A selejtező sikerességében nagyon reménykedünk, azonban az ellenfelek igen erősek, a válogatott eredményes jövőjének zálogát viszont mindenképpen a jelenlegi stábban látjuk.

– emelte ki Ilyés Ferenc.

Nagyon boldog vagyok, egyúttal hálás a Magyar Kézilabda Szövetségnek, elnök úrnak és az MKSZ valamennyi munkatársának, hogy immár 2028-ig szól a megbízatásom. A válogatott egy nagy család, ahogy mindig elmondom, nagyon szeretek a fiúkkal és Magyarországon dolgozni, és jó érzés, hogy bíznak bennem.

– hangsúlyozta Chema Rodriguez.

Chema Rodriguez 2019 nyara óta dolgozik a férfiválogatott mellett, 2022 tavaszáig Gulyás István mellett másodedzőként, azóta pedig szövetségi kapitányként. Vezetésével a válogatott a 2023-as világbajnokságon a 8., a 2024-es Európa-bajnokságon az 5. helyen végzett.

 

fotó: Magyar Kézilabda Szövetség