A maratoni kajak-kenu legenda – Boldog születésnapot, Csabai Edvin! – videó

A magyar kajak-kenusport egyik kiemelkedő egyéniségét ünnepeljük.

Ma ünnepli születésnapját a tizenhétszeres maraton kenu világ- és ötszörös Európa-bajnok, Csabai Edvin!

A világ legjobb maratoni kenusa 1985-ben a Fradiban kezdett el sportolni Bánszki Imre irányításával. Első jelentősebb nemzetközi sikerét 1994-ben egy ifjúsági világkupán érte el, amelyen 1000 egyesben a harmadik helyen zárt. Az első maraton versenyén 1996-ban vett részt – ebben az évben nem csak az országos bajnokságon, de már a világbajnokságon is rajtolhatott. 

Györe Attilával alkotott legendás párosuk 1997-ben alakult, ebben az esztendőben már a második helyet szerezték meg az Európa-bajnokságon. 1998-ban első világbajnoki érmüket is átvehették,  szintén a második helyet szerezték meg Fokvárosban. A folytatásban, 1999-től azonban nem volt megállás: Györével több mint tíz évig nem kaptak ki sem a hazai, sem a nemzetközi porondon. 

Egyéniben először 2004-ben rajtolt, és rögtön világbajnoki címmel debütált. Ludasi Róbert tanítványa összességében 17-szeres világbajnok.

„Maratonistának születni kell. Én erre születtem. Kellett egy kis idő, hogy ezt felismerjem, arra is kellett, hogy ezt belássam és elfogadjam. Csak kezdetben jelentett kényszerpályát, mert elég hamar rájöttem, hogy ebben is meg tudom találni a magam kihívásait, és azok az élmények, eredmények és sikerek, amelyeket megélek, tökéletesen kielégítenek” – mondta kivételes pályafutásáról Csabai Edvin. 

A sportágtól a pályafutása befejezése után sem szakadt el: 2013 és 2016 között ő volt a Magyar Kajak-kenu Szövetség szakmai igazgatója. A Kolonics György Alapítvány elnökeként jelentős szerepet vállal a szervezet küldetésének teljesítésében, Kolonics György kétszeres olimpiai, tizenötszörös világ- és háromszoros Európa-bajnok kenus legenda emlékének megőrzésében. ” – írta a magyar szövetség honlapja,

Boldog születésnapot, egészséget és sok-sok derűt kívánunk! 🙂

 

fotó: Sportmenü / Kárpáti Balázs

 

#csabaiedvin #edvincsabai #kajakKenu #maratonikajakkenu #MagyarKajakKenuSzovetseg