A mérkőzések közvetítési joga a sportszervezetet illeti

A sporttörvény módosításáról volt szó kedden a Parlamentben.

Az előterjesztő szerint a mérkőzések közvetítési joga a sportszervezetet illeti – számolt be kedden az MTI.

A sportról szóló törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosításának vitájában Nagy Csaba (Fidesz), az egyik előterjesztő elmondta, a sportrendezvények televíziós, rádiós, internetes közvetítési joga az egyik legértékesebb vagyoni értékű jog. Ez a jog a sportszövetséget illeti meg – közölte.

A módosítással rögzítik, hogy a közvetítési jog a sportszervezetekhez kerül – ismertette. Hozzátette: a törvényjavaslattal a labdarúgó-mérkőzések közvetítési jogára kötött szerződések hatálya szeptember 30-án megszűnik. A közvetítéssel kapcsolatos jogok kártalanítás ellenében a sportszervezetre szállnak vissza – magyarázta.

Nagy Csaba kitért arra, hogy a kártalanítás összegét a felek megállapodása hiányában a sportszervezet székhelye szerint illetékes bíróság állapítja meg a jogoknak azok visszaállítása időpontjában képviselt valós piaci értéke alapján.

Az előterjesztő a módosítás másik elemeként beszélt arról, hogy a sportszervezetek jogvitában csak a Sport Állandó Választottbírósághoz és a svájci székhelyű sport választottbírósághoz fordulhatnak. Ezt a rendelkezést a módosítás előtt kötött szerződésekből eredő jogvitákra is alkalmazni kell – jelezte.

Államtitkár: a klubok gazdasági függetlenségét erősíti a javaslat

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára a kormány támogatásáról biztosította a törvényjavaslatot és úgy látta, az erősíti a klubok gazdasági függetlenségét vagyoni értékű jogaik egyértelmű törvényi rendezésével. Elmondta, a választottbírósággal összefüggő módosítással biztosítják, hogy sportügyekben kifejezetten ezekre az ügyekre specializálódott bíróságok járjanak el, ezzel lehetővé válik a következetes ítélkezés kialakítása.

Értékelése szerint napjainkban a magyar sport aranykorát éli, a rendszerváltás óta egyetlen kormány sem tett olyan jelentős előrelépést a finanszírozásban, mint a nemzeti együttműködés kormánya.

Fidesz: hatékonyabb lehet a klubok gazdálkodása

Simon Róbert (Fidesz) úgy értékelte, a törvénymódosítás segíti a klubok gazdasági függetlenségét és a vagyoni értékű jogok felhasználásával a gazdálkodásuk még hatékonyabb lesz.

Szerinte 2010-től a kormány sikeres sportpolitikájának köszönhetően a sportszervezetek egyre jobb körülmények között és egyre magasabb színvonalon működhetnek, a törvénymódosítás is ezt segíti.

Jobbik: az a fontos, a haverok minél nagyobb bevételre tegyenek szert

Szilágyi György (Jobbik) arra hívta fel a figyelmet, hogy a törvénymódosítás nem a sport egészéről, hanem csak a labdarúgásról szól és annak célja az, hogy az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó TV2-csoport kevés helyen fogható Spíler TV-je meg akarja szerezni az NB I.-es meccsek közvetítési jogait.

Emlékeztetett arra, hogy 2016 óta 2021-ig a Magyar Labdarúgó Szövetségnek (MLSZ) szerződése van a közvetítési jogokról az MTVA-val. Ezt a szerződést furcsa lett volna felbontani, ezért kitalálták ezt a törvényjavaslatot – mondta.

Közölte, a közvetítési jogok eddig is a sportszervezeteknél voltak, csak engedélyezték az MLSZ-nek, hogy csomagban értékesítse a jogokat. Szerinte a jövőben is így lesz, csakhogy az MLSZ majd a Spíler TV-vel köt szerződést, az MTVA pedig majd kap egy kis kártalanítást.

Szilágyi György azt mondta, ez a javaslat nem a piacról szól, az a fontos, hogy „a haverok minél nagyobb bevételre tegyenek szert”.

A KDNP támogatja a törvényjavaslatot

Földi László (KDNP) a törvényjavaslatot ismertetve közölte, frakciója támogatja azt.

MSZP: kérdőjeleket vet fel a javaslat időszerűséget

Varga László (MSZP) szerint a törvényjavaslat időszerűsége komoly kérdőjeleket vet fel és nem hangzott el arról semmi, miért kell módosítani a közvetítési jogokkal kapcsolatos szabályokat. Hány sportszervezetet érint ez a kérdés, hogy szezon közben változtatnak a szabályokon? – tudakolta.

Úgy értékelte, a javaslat 80 százaléka technikai és támogatható, de a közvetítési joggal kapcsolatban felvetett kérdésekre választ kell adni.

Párbeszéd: négymilliárd forintos bizniszről van szó

Tordai Bence (Párbeszéd) egyetértett azzal, amit Szilágyi György mondott a törvénymódosítás céljáról. Hozzátette: Spíler TV még Andy Vajna tulajdonában van, de a hírek szerint a nem kellően lojális Vajnától átveszi „Orbán Viktor legközelebbi pénztárosa, Mészáros Lőrinc”.

Ez egy évi négymilliárd forintos biznisz – jegyezte meg a közvetítési jogokról.

DK: az utánpótlással is foglalkozni kellene

Hajdu László (DK) szerint a sporttörvény módosítása lehetőséget adott volna arra, hogy az utánpótlással is foglalkozzanak. Szerinte ma abból lesz focista, akinek ezt a szülei meg tudják fizetni.

Gréczy Zsolt (DK) vitatta azt az államtitkári állítást, hogy a sport aranykorát éli. Szóvá tette azt is, Magyarország nagyvárosaiban, Győrött, Szegeden, Pécsett vagy Egerben gyakorlatilag „meghalt” a futball az Orbán-kormánynak köszönhetően.

Hozzátette: a tao-pénzek átláthatóságáról is rendelkezni kellene.

Zárszó

Nagy Csaba (Fidesz) zárszavában rögzítette: a törvényjavaslat teljesen nyílt és egyértelmű. A jogtechnikai pontosításokon túl a javaslat az egyesületek, sportszervezetek önállósságát erősít, pénzügyi helyzetüket segíti – magyarázta.

Az időszerűségről közölte, most jutottak el oda, hogy ezeket a sportszervezeteket megerősítsék.

Hangsúlyozta: a törvényjavaslat nem magántulajdonú tévék fejlesztéséről, hanem a sportegyesületek önállóságáról szól.

MTI Fotó: Szigetváry Zsolt