A MOB-elnöke elégedett a lebonyolítással

Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint a minszki Európa Játékok versenyeinek lebonyolítása és a körülmények sokkal jobbak annál, mint amire előzetesen számítani lehetett.

A sportvezető a tollaslabda küzdelmeknek otthont adó Falcon Clubban nyilatkozott hétfőn az MTI-nek, s azt mondta, az első néhány napban több helyszínen is járt, így élőben látta a cselgáncsozókat, az ökölvívókat, a sportlövőket és a 3×3-as kosárlabdázókat is.
Mi versenyzői szemmel nézzük a rendezést, és ebből a szempontból teljesen rendben van minden.” – jelentette ki Kulcsár Krisztián.

Hozzátette, hogy ő maga a sportolói faluban nem járt, de a küldöttség tagjaitól azt a visszajelzést kapta, hogy mindennel elégedettek.

A magyar csapat szereplésével kapcsolatban a MOB elnöke úgy fogalmazott, korai lenne még bármilyen mérleget vonni, még az esemény elején járunk.
Én mindenben igyekszem a jót meglátni, ezért örülök a dzsúdósok érmének – bár szereznénk egyet Tokióban is -, örülök az atléta Kerekes Gréta harmadik helyének és annak is, hogy az íjászunk, Banda Árpád bejutott a legjobb 16 közé. Ha megértjük, hogy ez a verseny a program szempontjából más, mint a többi multisport-esemény, itt például nincs úszás és vívás, amelyekben mi nagyon erősek vagyunk, akkor beláthatjuk, hogy itt mások az elvárások.” – mondta.

Kulcsár Krisztián elárulta: vasárnap villámlátogatást tett Lausanne-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) új főhadiszállásának avatásán járt.
Hajnalban a Minszkben lévő olimpiai bizottsági elnököket elvitték egy géppel Svájcba, majd este már jöttünk is vissza. Egy protokolláris esemény volt, egy nagy fogadás az olimpia napja és a székház átadásának alkalmából.” – mesélte.

A MOB vezetője úgy fogalmazott: az új székház méltó a szervezethez, „ötkarikás színvonalú”.

Kulcsár Krisztián keddig marad a fehérorosz fővárosban, akkor Vékássy Bálint, a MOB főtitkára váltja.

Az Európa Játékok vasárnapig tart.

fotó: MOB / Szalmás Péter