Ezen a verőfényes szerda délután dupla ünnepségre került sor a Nagy Béla Hagyományőrző Egyesület jóvoltából.
Takács Tibor a házigazda szerepében fogadta a sorra érkező olimpiai bajnokokat, a MOB, az atlétika és a vízilabda szövetség elnökeit, a további meghívott vendégeket és a sajtó képviselőit. A Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja szervezésében a montreali olimpia két aranyérmesét, a gerelyhajító Németh Miklóst és a vízilabdázó Sárosi Lászlót köszöntötték 75. születésnapjuk alkalmából.
„A nem túl sikeres montreali olimpián megmentettétek a magyar sport becsületét, aranyérmesek lettetek. Közös vonásotok még, hogy mindketten híres sportcsaládból származtok” – mondta köszöntőjében a MOB-elnöke, Kulcsár Krisztián, majd köszönetét fejezte ki az ünnepség szervezőinek.
„Szeretném megköszönni Fábián Lacinak (a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke) a szervezést, kiemelve természetesen Tibornak a házigazda szerepét, a támogatását és a hasonló rendezvények szponzorálását.„
Miért is hangozhatott el a sportcsaládok kifejezés? Az egyik vonatkozás rögtön kiderült abból a filmbejátszásból, amely felidézte az 1948-as olimpiáról hazatért magyar sportolók fogadtatását. A kalapácsvetésben győztes Németh Imre kezét egy kisfiú rángatta. Ő volt a kétéves kisfia, Miklós, aki a következő felvételen már felnőttként hajította el a gerelyét a gravitációra majdnem fittyet hányva az 1976-os olimpiai győzelemig. Mekkora volt ez az első dobása, amellyel teljesen sokkolta az ellenfeleit? Természetesen világcsúcs, amelyre a későbbi Zsigulija rendszáma – 9458 – eredményjelzőként emlékeztetett.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke méltatta Németh Miklós pályafutását:
1965 és 1983 között volt a válogatott tagja, a 94,58 méteres első dobása aranyérmet érő világcsúcs volt Montrealban, természetesen ezzel kivívta 1976-ban az „Év sportolója” címet. Pályafutása utáni edzői tevékenységét két olimpiai bajnok fémjelezte: Tessa Sanderson ( 1992 – a britek első színesbőrű olimpiai bajnoka) és a legendás Jan Železný ( háromszoros aranyérmes és világcsúcstartó).
Fábián László, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja elnöke személyes élményként mesélte el, hogy kisgyerekként Németh Miklós hatalmas dobását látva úgy érezte, hogy sosem fog földet érni az a gerely.
Sárosi László vízilabdázót 1972-es olimpiai csapattársa, Bodnár András köszöntötte, felidézve első közös sikerüket, az 1973-as világbajnokságot.
„Kevés ember látott olyan jól a medencében, kiválóan passzolt, remekül együtt élt a játékkal. Az Újpesten kívül más csapatban nem szerepelt” – emelte ki Bodnár András.
A korábban már elhangzott sportcsalád kifejezés másodszor is bizonyítást nyert. A háromszoros olimpiai érmes vízilabdázó két nagybátyja, Sárosi György és Béla, a magyar labdarúgás kiválóságai voltak.
„Amikor 1976-ban olimpiai bajnok lettél, én akkor születtem. Mi mindent tőletek, a ti generációtoktól kaptunk, a tőletek kapott tudásnak köszönhetően lettünk olimpiai bajnokok” – folytatta a köszöntések sorát Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, és egy olyan vízilabdát ajándékozott az ünnepeltnek, amelyet a teljes tokiói bronzérmes csapat aláírt.
Sárosi László, akit az évszázad magyar vízilabda csapatába is beválasztottak, vers formájában köszönte meg az őt megtisztelő sporttársak, barátok jókívánságait.
Mindketten szerény, de példaértékű sportemberek.
Fotók: Róth Tamás
