A nagy bejelentés: Kós Hubert Michael Phelps korábbi edzőjével folytatja!

Újdonsült Európa-bajnokunk, Kós Hubert délelőtt a MÚSZ székházában rendezett sajtóbeszélgetésen jelentette be: új fejezet kezdődik pályafutásában, januártól az Egyesült Államokba költözik, hogy Bob Bowman keze alatt készüljön az újabb kihívásokra!

Bowmant Michael Phelps edzőjeként ismerte meg az úszóvilág: az amerikai maestro állt mindvégig minden idők legjobbja, a 23-szoros olimpiai bajnok fenomén mögött. Jelenleg az Arizona State egyetemi csapatát vezeti – korábban itt edzett Bohus Richárd és Olasz Anna is; Ricsi volt a közvetítő a budapesti világbajnokságon, hogy a mester és Hubi leüljön egymással beszélgetni azok után, hogy Bowman már két éve üzent, szívesen edzené az ifjú magyar tehetséget – írta szerdán a magyar szövetség.

A római Európa-bajnokságra már úgy utaztam ki, hogy tudtam, másként, máshogy folytatom – mondta el Kós Hubert. – Két-három éve Ricsi jelezte, hogy Bob Bowman felfigyelt rám, és érdeklődött, nem gondolkozom-e azon, hogy Amerikába megyek tanulni. Akkor még nem volt ilyen tervem, ám a budapesti világbajnokságon, júniusban szóltam Ricsinek, hogy leülnék Bowmannel. A beszélgetésünk során végig azt éreztem, hogy ugyanúgy a legjobbat akarja az úszóinak, mint ahogyan én magamnak. Emellett sokat nyomott a latban az is, hogy Bob csapatában nagyon sok jó úszó van, márpedig szerintem a felkészülés egyik legfontosabb eleme az, hogy az edzéseken minél többet versenyezhessünk egymással. Nekem erre túl sok lehetőségem nem volt, időnként Milák Kristóffal edzettem együtt, vagy Márton Richárddal, Zombori Gáborral, és az edzőtáborokban Kovács Benedekkel és Németh Nándival. Bob Bowman csapatában úszik a világ jelenlegi legjobb vegyes úszója, Léon Marchand, fontos szempont volt az is, hogy minden edzésen mellette készülhetek. Januártól, merthogy akkor kezdjük a közös munkát Bobbal. Addig itthon készülök Magyarovits Zoltánnal – az edzőm nagyon megértő volt, támogatott a döntésemben.

Hubi tehát nem akármilyen társaságban tréningezhet: többek között a Duna Arénában a 200-400 vegyest őrült időkkel leduplázó francia Leon Marchand mellé érkezik, aki egy éve edz Bowmannél, és ezalatt valósággal kilőtt a karrierje. Hubival együtt szintén most költözik Arizonában Chase Kalisz, így a képlet nem tűnik rossznak: együtt készül az olimpiai bajnok, a világbajnok és az Európa-bajnok a földkerekség egyik legjobb vegyesúszó trénerével – szerintünk ebből óriási dolgok sülhetnek ki.

Az amerikai edzővel, Bobby Bowman jó a viszony a magyar szövetségnek, próbáltak egy nyilatkozatot kérni tőle, de az egyetemi szabályok miatt nem tehette meg, azt üzente: leendő csapattagról sajnos nem beszélhet, de reméli, minden rendben a magyar úszóknál.

 

fotó: MTI / Czeglédi Zsolt