A negyeddöntőbe jutott Stollár Fanny párosban, a budapesti tenisztornán

Győzelemmel kezdte meg szereplését a címvédő Stollár Fanny, a brit Heather Watsonnal az oldalán a Budapesten zajló Hungarian Ladies Open teniszversenyen. A harmadik helyen kiemelt páros két játszmában, 7:6, 6:4-re győzte le az amerikai Madison Brengle és a holland Bibiane Schoofs kettősét.

A magyar teniszező sajtócsapatának keddi közlése szerint a találkozón érződött, hogy a világranglista 121. helyén álló magyar játékos csuklósérülése miatt több, mint egy hónapot kihagyott. Szerencsére az ellenfelek sem villogtak, gyakorlatilag az számított különleges dolognak, ha valamelyik páros hozni tudta a saját adogatását. Végül a rövidítésben a magyar érdekeltségű kettős diadalmaskodott. A második játszma 2:4-nél viszont elúszni látszott, ám Stollár Fannyék éppen ekkor kapták el a fonalat, s sorozatban négy játékot nyerve végül két játszmában harcolták ki a továbbjutást.

„Az elejét nagyon meglátszódott, hogy még soha nem játszottunk együtt, elég görcsösen kezdtünk, de szerencsére, amikor kellett, akkor mindig mi kerekedtünk felül. Meccsről meccsre egyre jobban össze fogunk csiszolódni” – nyilatkozta a találkozó után a magyar játékos, aki szerdán egyesben lép majd pályára, s éppen egyik mai ellenfelével, Madison Brengle-el találkozik majd délután a BOK-sportcsarnokban.

A magyar szövetségnek felvétele:

HUNGARIAN LADIES OPEN, BUDAPEST (250.000 dollár)

Női páros, nyolcaddöntő:
Stollár, Watson (magyar, brit)–Brengle, Schoofs (amerikai, holland) 7:6, (7–4), 6:4

fotó: Magyar Tenisz Szövetség / Zádor Péter, Bor Péter