A nemzetközi szövetség is gratulált Székely Anna sikeréhez

Hivatalos posztban gratulált a Muaythai-szövetségek Nemzetközi Szövetsége (IFMA) Székely Annának, a Golden Muay Thai SE versenyzőjének a 2025-ös világjátékokra szóló kvalifikációjához. A nem olimpiai sportágak legnagyobb seregszemléjének számító viadalt augusztus 7. és 17. között Kínában, a több mint 22 milliós lakosságú Csengtu városában rendezik majd.

Nagyon megörültem mikor most szembesültem a poszttal. Már tudjuk egy ideje, de attól még nagy mosolyt csalt az arcomra ez a kiírás

– mondta a Career Brand Managementnek Székely Anna.

A kétszeres Európa-bajnok ezüstérmes, akinek a kvalifikációja lényegében a koszovói Eb-második helyével lett biztos tavaly novemberben, hozzátette egyértelműen a világjátékok jelenti számára a naptári év főversenyét.

„Természetesen ez az idei év legfontosabb versenye, emellett még a májusi világbajnokság, ami nagy szerepet játszik a felkészülésem megtervezésében. De nem tagadom, augusztusra tervezzük az idei csúcsformámat. Úgy fogom fel ezeket a hónapokat, minden nap egy lehetőség és egy lépcsőfok a felkészülésemben, hogy jól szerepeljek Kínában”

– fogalmazta meg 2025-ös céljait az világbajnoki ötödik helyezett sportoló.

Berkes Ádám tanítványa arról is beszélt, ugyan izgatott a csengtui megmérettetés miatt, egyelőre nem izgul.

„Nagyon motivál a világjátékok, minden nap szemem előtt lebeg a cél. Régen nagyon izgulós voltam, de mára már ez is enyhült, illetve dolgozom sport coachcsal, aki segít a mentális elemeket rendezni”

– árulta el.

„A világjátékok már megannyi sportág számára nyitott utat az olimpia felé. Miközben a Muaythai is folytatja útját efelé, az olyan sportolók, mint Anna, mozdítják globálisan is előre a sportágat”

– fogalmaz a kétszeres magyar bajnok kvalifikációjáról szóló posztjában az IFMA.

A világjátékokat 1981 óta rendezik meg, rendre a nyári olimpiát követő első évben. Csengtuban több mint 35 sportág és 100 nemzet közel 4000 képviselője méretteti meg magát. A Nemzeti Versenysport-szövetség (NVESZ) kalkulációja szerint nemcsak a Szecsuan tartományban rendezett multisportesemény, hanem az azon résztvevő magyar delegáció létszáma is az eddigi legnagyobb lehet.

fotó: Career Brand Management