A nyolcaddöntő spanyol-olasz rangadójával folytatódik az EL a Sport TV-n

Az UEFA döntése értelmében az Európa Liga küzdelmeit Németországban, Duisburgban, Düsseldorfban, Gelsenkirchenben és Kölnben zárják majd le a sorozat nyolcasdöntőjével.

Oda azonban még el kell jutni, de a Sevilla-Roma nyolcaddöntő már egy, Németországban játszott meccsen dől majd el. A találkozót a Sport1 közvetít, a kommentátor Fülöp László lesz.

A sportcsatorna hivatalos honlapjának beszámolója szerint 16 csapat van még versenyben az Európa Ligában. A nyolcaddöntők közül két párharcban (Sevilla – Roma és Inter – Getafe) már nem tudták lejátszani az első mérkőzéseket a koronavírusjárvány miatt. Ez a négy csapat ezen a héten Németországban ki-ki meccsen dönti el, ki jut a legjobb nyolc közé. A másik hat párharcban (FC København – Başakşehir; Wolverhampton Wanderers – Olympiakos; Bayer Leverkusen – Rangers; Sahtar Donyeck – WfL Wolfsburg; Basel – Eintracht Frankfurt; Manchester United – LASK Linz) a visszavágókat viszont nem semleges pályán vívják a csapatok, de nézők nélkül.

Kétségkívül a Sevilla és a Roma összecsapása tűnik a legnagyobb rangadónak ebben a körben, a Sport1 ezért augusztus hatodikán 18 órától élőben közvetíti a találkozót. A meccs kommentátora Fülöp László lesz.  Kétségkívül az olasz bajnokság ötödik helyén záró Roma lehet extrán motivált, hiszen ők csak az EL megnyerésével vívhatják ki a jogot arra, hogy a 2020-21-es szezonban a BL-ben szerepeljen. A Sevilla negyedik lett a hazai pontvadászatban, ezért neki nem kell aggódnia ezzel kapcsolatban. A két sztárcsapat összecsapásának a duisburgi MSV-Arena ad majd otthont, a párharc győztese a negyeddöntőjét is itt játssza majd a Wolverhampton Wanderers vagy az Olympiakos ellen.

Az Európa Liga nyolcaddöntőit augusztus 5-6-án játsszák, a negyeddöntőkre már mind Németországban kerül sor augusztus 10-11-én, az elődöntők augusztus 16-án és 17-én lesznek, míg a döntőt augusztus 21-én vívják majd a kölni RheinEnergieStadionban. A Sport TV minden körből közvetíti a legjobb mérkőzést, és a finálé is kizárólag a Sport1-en lesz látható.

Biztos meccsidőpontok:

Sevilla – Roma (EL-nyolcaddöntő): augusztus 6., csütörtök 18 óra, Sport1

Európa Liga, döntő: augusztus 21., péntek 20 óra, Sport1