Kónya Ádám a sífutás sprint számában mutatkozott be a phjongcshangi téli olimpián, ahol 39 ország 80 sportolója nevezett ezen a távon. A magyar fiú a 65. indulóként vágott neki az 1,4 km-es távnak. A magyar sífutó nem jutott tovább a következő fordulóba.
A Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint a legjobb 30 időt elérő sportoló folytathatta tovább a negyeddöntőben. A magyar sífutó 3:31.84 alatt teljesítette a távot, ami a 68. helyre volt elegendő, így nem jutott tovább a következő fordulóba. Mivel egy kínai versenyzőt kizártak, Ádámot egyel előrébb, a 67. helyre sorolták. Ahhoz, hogy továbbléphessen a következő körbe, 14,15 másodperccel kellett volna gyorsabban megtennie a távot.
„Kemény verseny volt, de ki tudtam futni magamból mindent, ami bennem volt. A pálya első részét egy kicsit kapkodósnak éreztem, de a második szakasz már jobban ment. Ott tudtam lenni fejben a rajttól a célig. Nagyon vártam ezt a versenyt, nem tudtam, hogy mire számíthatok, de meg vagyok elégedve az eredményemmel.”
„A hó minőségével is meg voltam elégedve, a pálya viszont nehéz volt, a második emelkedőt például meglehetősen meredeknek találtam” – jegyezte meg Kónya.
A sífutó az olimpiáról pozitavan vélekedett. „Nagyon örülök, hogy itt lehetek az első olimpiámon. A verseny előtti utolsó két napban nehéz volt, mert nagyon vártam, hogy versenyezzek, de most már megnyugodtam, úgyhogy jól fogok aludni.”
fotó :M4 Sport