A Siófoknál is csökkentek a bérek

A koronavírus-járvány okozta rendkívüli gazdasági helyzet, a versenysorozatok idő előtti lezárása és az elmaradt bajnoki, hazai és nemzetközi kupamérkőzések miatt a Siófok KC jelentős bevételkiesést kénytelen elkönyvelni, csakúgy, mint a hazai és a nemzetközi sportklubok nagyrésze.

A klub hosszú távú stabilitásának érdekében a vezetőség tárgyalásokat folytatott a játékosokkal, a szakmai stábbal és a klubban dolgozó emberekkel a fizetésük átmeneti csökkentéséről – olvasható a klub honlapján.

A tárgyalások eredményeként a játékosok és a stábtagok feltétel nélkül elfogadták, hogy a bérüket áprilistól júniusig egységesen 30%-al csökkentett összegben kapják meg.

A jelenlegi intézkedés a klub alkalmazottjait is érinti, akik 25%-os bércsökkentéssel számolhatnak az áprilistól júniusig terjedő időszakban.

„Először is szeretném kiemelni a felnőtt csapat játékosainak és stábjának a hozzáállását a bércsökkentést illetően. Nerea Pena, a csapat kapitánya külön jelezte nekem, hogy szeretnének segíteni a klubban dolgozó embereknek azzal, hogy lemondanak a fizetésük egy részéről. Ennek is köszönhető az, hogy nem kellett drasztikusabb döntéseket hoznunk. Az alkalmazottaknak is köszönöm a rugalmasságot, sokan biztosítottak arról, hogy a nehézségek ellenére is mindenben a klub mellett állnak. A rendkívüli gazdasági helyzet, a versenysorozatok idő előtti lezárása és az elmaradt bajnoki, hazai és nemzetközi kupamérkőzések miatt sok bevételtől esett el a klub, ezért mérlegelnünk kell a kiadásainkat a hosszú távú stabilitás megőrzésének érdekében.” – nyilatkozta Fodor János ügyvezető.