Márton Luana aranyérmet szerzett az U21-es taekwondo Eb-n!

Csodás befejezés az U21-es taekwondo Európa-bajnokságon.

Pénteken befejeződött a tiranai U21-es Európa-bajnokság, aminek zárónapján Márton Luana nem talált legyőzőre. Magabiztos és látványos versenyzéssel aranyérmet nyert és állhatott a dobogó tetejére – számolt be a Magyar Taekwondo Szövetség.

Legjobb 16 közé jutásért:

Márton Luana – Eftichia Christou: 2-0

Márton Luana az U21-es Eb zárónapján rögtön az első mérkőzések egyikén kellett, hogy pástra lépjen. A ciprusi Eftichia Christou elleni mérkőzés tétje a legjobb 16 közé jutás volt. Jól indult számunkra az összecsapás (3-0). Ugyan a szigetországi versenyző is talált, de uralta a menetet Luana és hozta is az első felvonást. A második két percet egy látványos fejtalálattal indította a magyar lány, ami után számolni is kellett Christoura. 7-0 után ugyanez a jelenet játszódott le, így már 10-0-ra ellépett Luana, majd idő előtt, pontkülönbséggel be is fejezte a menetet és a mérkőzést. Ezzel pedig készülhet a török Sevval Cakal elleni nyolcaddöntőre.

Nyolcaddöntő:

Márton Luana – Sevval Cakal: 2-0

A nyolcaddöntőben Márton Luana a török Sevval Cakal ellen lépett pástra. Az első perc végéhez közeledve 2-2-re álltak, amikor Luana megindult és az utolsó harminc másodpercre már 7-2-es magyar előnnyel érkeztek a felek. A különbséget még növelve, 10-2-re nyerte az első felvonást Luana. A második két perc még jobban is indult, mint az első, féltávnál már 6-0-s magyar előnyt mutatott az eredményjelző. Luana innen már nem engedte ki kezéből a találkozót és 7-1-re hozva a második menetet, bejutott a legjobb nyolc közé.

Negyeddöntő:

Márton Luana – Miljana Reljikj: 2-0

A négy közé jutásért rendezett összecsapáson egy testütéssel szerzett vezetést Luana, majd egy perc alatt 6-2-es vezetést szorgoskodott össze. Tovább tudta növelni előnyét és harminc másodperccel a vége előtt már tízzel ment (13-3). A menetet azonban nem fejezték be, pontkülönbséggel nyerte azt a magyar lány. A második két percben is igen bekezdett (4-0 fél perc után). A hajrához közeledve már tíz volt közte megint (10-0). Innen még tudott szépíteni Reljikj, de a vereséget nem tudta elkerülni (13-7 a második menet). Luana ezzel már biztosan éremszerzőnek mondhatta magát.

Elődöntő:

Márton Luana – Julia Nazarova: 2-0

Luana pontjával indult a mérkőzés és harminc másodperc elteltével 3-0-ra vezetett. Bő egy percet követően 7-1-re ment már és hajrá is az övé volt. A moldáv nem találta az ellenszert és 23 másodperccel a vége előtt pontkülönbséggel Luanáé lett az első menet. Nazarova a második etap elején sem tudta feltartóztatni a döntőhöz egyre közelebb kerülő magyart. Igaz, 4-4-nél még együtt álltak, de az utolsó percre 5-4-gyel fordultak. Egy pillanatra felcsillant még a remény a moldáv számára, ugyanis fordított (5-6), de ez csak pillanatokig tartott, mert Luana visszavette a vezetést (8-6). A végjáték pedig ismét az övé volt és 13-9-re nyerve a második felvonást, az utolsó meccsére, a fináléra fókuszálhatott.

Döntő:

Márton Luana – Helena Kicema: 2-0

Horvát ellenfél várt az egész nap lehengerlő formában versenyző Márton Luanára a fináléban. Ütéspont hozta az első magyar pontot, ahogy a másodikat is, így jutottunk el az első fél perc végére (2-0). “Együttes” találatot követően 4-2-re módosult az állás. Egy perc után 5-5-re álltak, déli szomszédunk pedig át is vette a vezetést (5-7). Videózás után jött a fordítás (8-7) és megint Luana állt jobban. Visszaállt a kétpontos különbség a végjátékra (10-8), majd egy kétpontossal bebiztosította első menetbeli győzelmét a magyar lány (12-8). A második etapot Kicema kezdte jobban (0-2), de fél perc után már 4-2 volt Luana javára. Így jutottak el az utolsó percig. Közeledtünk a hajrához, és Luana növelte a fórt (5-2).  Ment előre a horvát a végén, de megint magyar találat következett (7-2) és ugyan még a szépítés belefért (7-5), de a fordítás már nem.

Minden meccsét 2-0-ra nyerve Márton Luana U21-es Európa-bajnok.

Szerdán Padla Orsolya ötödikként zárt a kontinenstornán, így a magyar csapat egy aranyéremmel és egy ötödik helyezéssel zárta az Eb-t.