A Telekom Veszprém több tízmillió forintot költ koronavírustesztekre

A Telekom Veszprém csapata nagyon komolyan veszi a koronavírus elleni küzdelmet, már szezon eleje óta szigorú szabályok szerint élnek a játékosok, és hetente többször is tesztelik őket.

A tesztekre több tízmillió forintot költ a klub. Az elővigyázatosság ellenére a közelmúltban több játékos is pozitív tesztet produkált, a csapat nélkülük vívja meg a Kiel elleni mérkőzését. Racionális okokból nem halasztják el, hogy az a későbbi versenynaptárat ne zavarja össze. A Veszprém Handball Team Zrt. cégvezetője, Sevinger Zsolt beszélt ezekről a Sport TV Harmadik Félidő című műsorában – írja a sportcsatorna honlapja.

A közelmúltban Csík Zoltán, Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója beszélt arról a Sport TV Mai helyzet című műsorában, milyen szigorú szabályok szerint élnek a játékosok. A vasárnapi Harmadik Félidőben többet is megtudtunk arról, milyen erőfeszítéseket tesz a klub azért, hogy a csapat le tudja játszani a mérkőzéseket. A játékosokat és a stáb tagjai heti háromszor tesztelik, erre a klub jelentős összeget különített el.

Erről Sevinger Zsolt cégvezető beszélt: „Nyolc számjegy, és nem egyessel kezdődik.”

A metódusról azt mondta, a klub előbb tudja az eredményt, mint a járványügy, mert amíg a laborból az eredmény oda megérkezik, majd onnan hivatalos értesítést kapnak az érintettek, az hosszabb idő. „Minket a labor automatikusan értesít azonnal. Van, amikor éjjel kettőkor kapjuk meg, akkor éjjel kettőig várunk az eredményre. Változó, hogy mennyi idő alatt jön meg, például tegnap azt mondták, hogy egy napot kell várnunk, ehhez képest reggel hétkor teszteltünk, délután négykor megvolt az eredmény. Nekünk 12 órás szerződésünk van, ami azt jelenti, hogy reggel tesztelünk, és estére megvannak az eredmények. Tehát mi korábban megtudjuk, mint a járványügy, segítünk nekik, ezért is hívjuk fel egyből őket, ha baj van – ahogy a héten is volt -, hogy ők azonnal tudjanak intézkedni. Itt szeretném megköszönni azoknak a veszprémi és balatonfüredi járványügyes kollégáknak és vezetőknek a segítségét, akik rengeteget segítenek nekünk. Bármikor, akár este tízkor is felhívhatjuk őket, ha bármilyen problémánk van, ez óriási segítség. Ezt szerintem nem is lehet megfelelő szavakkal kifejezni. Nagyon szépen köszönjük nekik!”

Ezzel tud azért tenni, hogy ha véletlenül mégis megfertőződik valaki a csapatból, minél előbb el lehessen különíteni a vírus további terjedésének megakadályozására. A héten azonban rossz hírek érkeztek Veszprémből. Előbb Rodrigo Corralesről, majd Lékai Mátéról, Blaz Blagotinsekről és Kentin Mahéról derült ki, hogy fertőzött. A csapat ezért karanténba került, de ennek ellenére szerdán már pályára lép a THW Kiel otthonában (Sport1, 18 óra). Elhalaszthatták volna a meccset, de racionális döntés született: „A halasztott meccsek nagyon megzavarják a tavaszi programunkat. El van már halasztva egy nagyon kemény meccsünk a Barcelona ellen, és ha elhalasztanák a Kiel elleni meccset is, akkor az két nagyon kemény meccs. Hova tesszük be? Előfordulhat, hogy egy válogatott hét utánra kell betenni, vagy mondjuk két nappal egy Szeged elleni rangadó elé. Ezt a kockázatot nem vállalhattuk be. Sokkal jobb előre gondolkodni, lejátszani, és a későbbiekben szabadon hagyni a naptárt.”

A Sport TV szakértői, Borsos Attila és Pásztor István szerint a Veszprém kerete olyan erős és mély, hogy meg tudja oldani négy játékosa hiányát.

A játékosokra vonatkozó szabályokra is kitért a klubvezető: „Nincs szigorú ellenőrzés, de az elején lefektettünk olyan szabályokat, amiket viszont a játékosok nagyon korrekten, szigorúan és következetesen betartanak. Mi annyit tudunk még tenni pluszban, ha bármi gyanús eset volt a csapat környékén, akkor attól függetlenül, hogy a járványügyi osztály nem tette őket karanténba, mert nem voltak kontaktszemélyek, mi többször is karanténba tettünk játékosokat. Egy hétig nem jöhettek be edzeni, amíg nem adtak le újabb negatív teszteket. Minden nap kommunikálunk velük, és ha bármi segítségre van szükségük, akkor megszervezzük” – fogalmazott Sevinger Zsolt, majd viccesen megjegyezte, óriási szerencse, hogy Rogerio Moraes nyáron már átesett a fertőzésen, van még antitestje is, ő kiválóan el tudja látni a csapattársait, ha esetleg az irodából ez nem megoldható, sőt Nagy László is a klubvezetés tagja, ő is átesett már a koronavíruson.

A Sport TV megtudta továbbá, hogy a decemberi kölni Final4 sorsolását november 10-én tartják majd Bécsben. A lebonyolítás részleteiről ott kapnak tájékoztatást a klubok, a Veszprém mellett a Barcelona, a Kiel és a PSG vesz majd részt az eseményen.

A BL-ben négy mérkőzés után százszázalékos Telekom Veszprém THW Kiel elleni mérkőzését szerdán 18 órától közvetíti a Sport1. A férfi kézilabda BL másik magyar érdekeltségű meccsén a MOL-Pick Szeged a Flensburgot fogadja, csütörtökön 18:30-tól a Sport1-en lehet majd megnézni azt a találkozót.

 

fotók: Sport TV