A tervek szerint a jövő szezonban Győrben játssza BL-meccseit a Telekom Veszprém – videó

A JYSK és a Telekom Veszprém együttműködésé bejelentő sajtótájékoztatón Csík Zoltán, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója elárulta a Sport TV-nek, hogy a tervek és az előzetes tárgyalások szerint jövőre Győrben játssza BL-meccseit a veszprémi csapat.

A Sport TV hivatalos honlapjának csütörtöki közlése szerint Csík Zoltán azt is elmondta, hogy szerinte a Veszprémnek és a Szegednek is megvan a reális esélye arra, hogy a Final4-ba jusson.

A jövő szezon egy nagyon érdekes szezon lesz a Telekom Veszprém életében, mert nem lesz arénánk. A Veszprém Arénát szétszedik, úgyhogy fél vagy háromnegyed szezont mi aréna nélkül fogunk játszani, mindig valahova költözünk. A hazai bajnokságban kisebb érdeklődésre számot tartó meccseinket Veszprémben fogjuk játszani, azonban a Bajnokok Ligáját, illetve a nagyobb érdeklődésre számot tartó meccseinket pedig valahova elköltöztetjük. Ez nagy valószínűséggel egyébként Győr lesz. Terveink és az előzetes tárgyalásaink szerint Győr lesz” – nyilatkozta Csík Zoltán a Sport TV Mai helyzet című műsorának.

Elmondta továbbá, hogy az új szponzor, a JYSK a mezen való megjelenés mellett a győri arénában is meg tud majd jelenni. Csík azt is hangsúlyozta, hogy a vállalat döntésében szerepet játszott, hogy a Veszprémnek van dán játékosa, és a nyáron a csapathoz ékező Rasmus Lauge Schmidtnek ráadásul van családi JYSK-es kötődése is. – „Még nincs kidolgozva részleteiben a szerződés, megállapodtunk fő irányvonalakban, a TAO-felajánlástól, az egyéni szponzorációtól és az egyéni reklámlehetőségtől kezdve. Hiszen a JYSK, ha egy magyar csapatnál egy dán világbajnok átlövő lesz, azt természetesen üzleti célra fel szeretné majd használni. Mi pedig ennek lehetőséget fogunk adni.” A JYSK úgy gondolta, a korábban a magyar kézilabda szövetséggel kötött megállapodást átviszik klubszintre is, tudta meg a Sport TV a sajtótájékoztatón Szimeiszter Sándor country managertől.

A klubvezető, Csík Zoltán David Davis szerződéshosszabbításáról is beszélt: „Mind a csapat, mind a mögötte lévő stáb soha nem látott egységet mutat. A vezetőedző a bizalmat a játékosoknak úgy szavazza meg, hogy pályára küldi őket, és bíztató szavakat mond. A vezetőség pedig úgy szavazza meg az edzőnek a bizalmat, hogy egy egyébként függőben lévő opció lehívásra került, és az alapszerződésben egyébként megjelölt plusz egy évet bejelentettük, hogy igen, vele szeretnénk elképzelni a következő szezont is.

A csapat új igazolásai közül ejtett pár szót Vladimir Cuparáról, Székely Mártonról, Pavel Paczkowskiról, Rasmus Lauge Schmidtről és Rogerio Moraies Ferreiráról, elmondta, hogy ha sérülések nem írják át a forgatókönyvet, nem tervez a vezetés további igazolásokat. A rendkívül tehetséges beállóról, Szűcs Bencéről pedig elárulta, hogy a fejlődés útjára állítják.

Arról, hogy a Szeged és a Veszprém külön ágon kezdi majd meg a nyolcaddöntőt a BL-ben, és továbbjutás esetén mindketten megvívhatnak a Final4-ba jutásért: „Így, hogy másodikak lettünk az A-csoportban, biztosan elkerüljük a Szegedet. Azt gondolom, a Szegednek és nyilvánvalóan nekünk is megvan a reális esélyünk arra, hogy a Final4-ban találkozzunk.”

fotó: Sport TV