A Foci, Sport és Hagyomány egyik októberi műsorának a témája az 1964-es tokiói olimpiával kapcsolatos évfordulók és megemlékezések, amelynek vendége a kétszeres olimpiai bajnok Rejtő Ildikó volt.
Takács Tiborral, a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjának tiszteletbeli tagjával egy nagyon emlékezetes, közös utazás köti össze őket, amelyre tíz évvel ezelőtt került sor a japán fővárosban. Kitől is származik ez a magyar kezdeményezés, amely az évek során már nemzetközivé szélesedett? Lemhényi Dezsőtől az Olimpiai Bajnokok Klubjának alapító elnökétől, aki azzal a javaslattal állt elő,hogy a nyári olimpiai játékok fél évszázados jubileumát az egykori sikeres résztvevők a helyszínen, az olimpia városában ünnepeljék.
Javaslatát tettek követték és 1998-ban, az egykori magyar érmesek útra is keltek Londonba. Még egyedül voltak, felkeresték a színhelyeket, emléktáblát helyeztek el az olimpiai falu bejáratánál. Négy évvel később Helsinkiben már az angol versenyzők is részt vettek a megismételt ünnepélyes megnyitón. Jacques Rogge, a NOB új elnöke köszöntötte az olimpikonokat, köztük a sikeres magyar úszónőket és az elsőséget visszahódító pólósokat. Ausztráliába már 38 ország küldte el az 56-os csapataik képviselőit, majd 2010-ben a római, ismét ünnepélyes külsőségek között lebonyolított bensőséges emlékezés következett. A magyar kezdeményezésre kezdett jubileum a NOB hivatalos eseményei között is helyet kapott. 2014-ben következett Tokió (forrás: MOB).
„Nagy örömmel és tisztelettel kísértelek Titeket ezen az úton, a japán házigazdák hihetetlen kedvességgel és udvariassággal fogadtak minket, elhalmoztak ajándékokkal, egy különleges plakettet is őrzök, amelyet a japán császár is aláírt. Felkerestük az akkori helyszíneket, és egy nagyon kedves emlék ugrik be erről. Ugyan nem volt tőr a kezedben, de megragadtál egy esernyőt és vívó mozdulatokat végeztél.”
– emlékezett vissza a műsor házigazdája.
(fotó: MTI / Mikó László)
„Igen, Lídiával (Sákovicsné Dömölky Lídia – olimpiai bajnok csapattárs) elkezdtünk vívni az ernyőkkel, de csak imitáltuk a mozdulatokat. Aztán az egyetem vívócsarnokában, ahol annak idején a versenyeket rendezték, meglepetésünkre megtaláltuk azt a márvány táblát, amelyen felsorolták az olimpiai bajnokok neveit. Egyéniben és csapatban is ott szerepelt a nevem, nagyon jó érzéssel töltött el. „
– vette át a szót az olimpiai bajnoknő.
” A csapat révén Rómában már szereztünk egy ezüstérmet, de ennek ellenére Tokióban nagy teher volt rajtam, mert az előző évben megnyertem a világbajnokságot, és úgy gondoltam, hogy ezt itt az olimpián illene megvédeni. Szerencsére ez sikerült és a csapattal is olimpiai bajnokok lettünk.”
A hogyan lettél vívó kérdésre nem egy sablonos válasz érkezett.
„Egy orvosi vizsgálat során megállapítottak egy gerincferdülést nálam. Édesanyám a szülői munkaközösség tagjaként nagyon jól ismerte az iskola tanárait, így a testnevelő tanárnőtől, Nyári Magdától kért tanácsot, aki történetesen vívó volt. Éppen egy vívótanfolyamot tartott egy szomszédos iskolában és ő javasolta azt, hogy kezdjek el vívni, méghozzá bal kézzel, mert akkor kiegyenlítődik a gerincem. Szerencsés voltam, hogy balkezesnek születtem, így ez nem okozott problémát. Pár év után már együtt voltunk válogatottak!”
Íme a teljes beszélgetés:
