A szövetségi kapitány szerint elsődleges célja az észt labdarúgó-válogatottnak, hogy csütörtök este elkerülje a vereséget a magyar csapattól a Nemzetek Ligájában, mert úgy a zárófordulóban még maradna matematikai esélye arra, hogy bennmaradjon a C osztályban.
Martin Reim a mérkőzés helyszínén, a Groupama Arénában rendezett szerdai sajtótájékoztatón hangsúlyozta, a két együttes tallinni összecsapásán pozitívum volt, hogy végre helyzeteket dolgoztak ki és gólokat lőttek, ugyanakkor a 3-3-as döntetlennel zárult találkozón védekezésben sok hibával futballoztak.
Ennek kapcsán kijelentette, először is azt szeretné, ha együttese valahogyan kapott gól nélkül zárná a budapesti mérkőzést, s természetesen annak örülne leginkább, ha nyernének a magyar fővárosban.
Reim újságírói kérdésre válaszolva arról beszélt, már a sorsolás pillanatában tisztában voltak azzal, hogy a görög, finn, magyar hármas mellett rendkívül nehéz lesz az észt válogatottnak kiharcolnia a bennmaradást, azonban egyelőre még van esélye.
Konstantin Vassiljev, az együttes 34 éves középpályása elmondta, jól sikerült a gárda felkészülése, így készen áll az összecsapásra. Hozzátette, természetesen a magyar válogatott az esélyes, de reméli, társaival képesek lesznek nehéz perceket okozni vendéglátóiknak.
A találkozó csütörtökön 20.45-kor kezdődik az albán Enea Jorgji sípjelére.
(MTI)