A tavalyi év legjobb magyar női röplabdázójának választott Németh Anett szerint idén elmarad a válogatottak Európa-liga-sorozata.
A feladóátló poszton szereplő játékos az M1 aktuális csatornán úgy vélekedett, az Európa-ligának – amelyet május végéről, illetve június elejéről halasztottak el a koronavírus-járvány miatt – nem talál majd új időpontot a kontinentális szövetség (CEV), mert nyáron rendezik az Európa-bajnoki selejtezőket is- írta vasárnap az MTI.
„Szerintem az Európa-ligát idén nem fogják megrendezni, de bízom benne, hogy az Európa-bajnoki selejtezőket nem fogja befolyásolni a jelenlegi helyzet, azokra fel tudunk majd készülni és le fogjuk tudni játszani” – mondta az észak-amerikai Coastal Carolina Egyetem játékosa és hallgatója, aki másodéves a nemzetközi menedzsment szakon.
Németh a közelmúltban tért haza az Egyesült Államokból, ezért napjait önkéntes házi karanténban tölti. Mint elmondta, érzése szerint egyelőre jól sikerül megoldania a tanulmányi feladatait, hiszen Amerikában egyébként is rendkívül népszerű az online oktatás, vagyis számára nem volt éles a váltás.
„Nyilván nem olyan egyszerű, mintha bejárhatnék az óráimra, és személyesen kérdezhetnék a tanáraimtól, de minden jól működik” – magyarázta.
Hangsúlyozta: nagyon hiányzik neki, hogy nem edzhet, és nincs lehetősége röplabdázni, de itthon is formában tartja magát erőnlétileg.
Az észak-amerikai egyetemi bajnokság minden szezonban legkésőbb december elején véget ér, a tavasz pedig a hosszú alapozás és az edzőmérkőzések, felkészülési tornák időszaka, ezeket törölték el a világjárvány miatt.
A 20 éves Németh Anett kifejtette, hogy az Egyesült Államokban más stílusban játsszák a röplabdát, inkább a dinamikára, az erőre összpontosítanak, de neki Forman József személyében magyar edzője van, aki a technikára is nagy hangsúlyt fektet.
Hozzáfűzte, egyszer mindenképpen szeretne valamelyik európai élbajnokságban játszani és az európai kupaporondon szerepelni, de jelenleg nincsenek megkeresései, mert minden klub tudja, hogy a tanulmányai még Amerikához kötik.