A versenyautó? Még a tengeren!

Alighanem a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős volt az utolsó magyar autós páros, amely nemzetközi versenyen szerepelt az idén, mivel a tereprali világkupa katari versenye volt az egyik utolsó, amelyet egyáltalán megtartottak.

A csapat tájékoztatása szerint az Opel Dakar Team kettőse több, mint egy hónapja, február 27-én az abszolút nyolcadik helyen – és kategória-negyedikként – ért célba Dohában, majd a csapat annak rendje és módja szerint berakta a versenyautót és az alkatrészeket egy konténerbe, a konténert pedig utóbb hajóra tették.
Az ismert nemzetközi járványhelyzet miatt azonban ez a teherhajó azóta sem kötött ki.

A verseny után az autót beraktuk egy konténerbe, ami egy hajó gyomrában elindult Genova irányába, és azóta is a tengeren hánykolódik. A koronavírus-járvány miatt ugyanis lezárták az olasz kikötőt, és Marseille lett az új úticél. Csakhogy a franciáknál is romlott a helyzet, úgyhogy már ők sem fogadtak hajókat, így jelenleg Rotterdam felé hajózik a Grandland X, ahol a tervek szerint holnap köt majd ki – mondta Szalay Balázs. – Ez nem jelenti azt, hogy akkor meg is kapjuk, a procedúra eléggé megváltozott a járvány miatt, így április 11-étől vehető át a konténer. Eredendően a kocsit traileren hoztuk volna haza, de a mostani helyzetben valószínűbb, hogy konténerrel együtt felrakják majd egy tehervonatra. Persze, egyelőre ez sem biztos… Várunk.

 

fotó: Opel Dakar Team