A „világ végére” utazott a női curling-válogatott a vb-kvalifikációért

Megérkezett Új-Zélandra a magyar női curling-válogatott.

A Magyar Curling Szövetség hivatalos honlapjának közlése szerint a hír önmagában nem rengeti meg a világot, a sportág hazai szereplői számára viszont hatalmas jelentőséggel és egyben lehetőséggel bír. A távoli országban rendezik ugyanis péntektől (január 18-23. között egészen pontosan a parányi Naseby városában) az első alkalommal kiírt világbajnoki selejtező tornát. A Curling Világszövetség (WCF) égisze alatt zajló tornára a magyar válogatott nem szerzett ugyan részvételi jogot a novemberi tallinni Európa-bajnokságon nyújtott teljesítményével, ám mégis utazhat, mert az utazási költségek miatt több csapat (a nőknél pl. a csehek, az olaszok, a norvégok, a litvánok és a törökök) nem vállalta a részvételt.

A WCF döntése alapján idén először rendeznek nyolc csapatos kvalifikációs versenyt a fennmaradó két vb-indulási jogért. Erre a tornára Európából az Eb B-osztályának első két helyezettje, illetve az A-osztály 8. és 9. helyezettje volt jogosult. Mivel – vélhetően a távoli helyszín miatt – több csapat is visszalépett, a magyar szövetséget is megkerestek a rendezők az indulás lehetőségével. A csapat úgy döntött, hogy az UTE támogatásával vállalja a részvételt a kvalifikációs versenyen. Az év végi ünnepek az utazás megszervezésével és a felkészüléssel teltek, így sikerült mindent (szállás, utazás, gépkocsi bérlés) időben megszervezni.” – írta már útközben a csapat skipje, Palancsa Dorottya. Az utazás nem volt túl egyszerű, mert a csapat dohai és aucklandi átszállások után közel kétnapos utazást követően ért csak ki a selejtező-torna helyszínére, így kevés pihenő után kezdheti meg szereplését pénteken Lengyelország ellen. A tavaly őszi Eb-n is szerepelt csapatot (Micheller Dorottya, Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya) edzőként Palancsa Zoltán kísérte el a “világvégére”.

A női mezőnyben négy európai (észt, finn, lengyel, magyar), két ázsiai és egy amerikai csapat, illetve a házigazda Új-Zéland szerepel. A körmérkőzéses csoportkör után az első három helyezett marad versenyben a vb-indulásért. Az 1-2 párosítás győztese kijut a vb-re, ezen mérkőzés vesztese pedig kap még egy sanszot ugyanerre – a csoportkör harmadik helyezettje ellen.

A torna történelmi jelentőségű lehet a magyar curling életében, hiszen soha egyetlen csapatunk sem szerepelt még felnőtt világbajnokságon. Ha sikerülne a kijutás, vélhetően senkit nem érdekelnének majd utólag a riválisok visszalépései. Anno 1992-ben a dánok is magasan tettek a “károgókra”, miután a jugoszlávok kizárását követően (gyakorlatilag már a strandról behívva és általános döbbenetet okozva) megnyerték a labdarúgó Európa-bajnokságot. Legyenek a mi lányaink – ilyen értelemben – a curling sport “dánjai”…

Az új-zélandi kvalifikációs torna részletes eredményeit az ALÁBBI LINK-en lehet követni.

A kvalifikációs torna női csapatai: Észtország, Finnország, Lengyelország, Magyarország, Kína, Hong Kong, Brazília, Új-Zéland

A kvalifikációs torna férfi csapatai: Dánia, Anglia, Hollandia, Lengyelország, Dél-Korea, Új-Zéland, Brazília, Ausztrália

fotó: curling.hu