Abszolút esélytelennek tartja csapatát Roberto Íniguez, a Sopron edzője a női kosárlabda Euroliga negyeddöntője előtt.
„Nyugodtan mondhatjuk magunkról, hogy underdogok vagyunk, vagyis abszolút esélytelenek. A negyeddöntőt a Fenerbahce ellen fogjuk játszani, és a realitás az, hogy nekik körülbelül 99,99, vagyis majdnem száz százalék esélyük van a továbbjutásra” – nyilatkozta a spanyol tréner a Magyar Rádió keddi, Sportvilág című műsorában. – „De mi meg fogjuk próbálni, miért ne tennénk? Jó úton haladunk, minden nap keményen dolgozunk, önbizalmunk is van” – tette hozzá.
A soproniak szerdán 18 órától a francia Bourges együttesét fogadják az utolsó, 14. fordulóban, de a végeredménytől függetlenül az A csoport második helyén végeznek, a török Fenerbahce pedig harmadik lesz a B csoportban.
Roberto Íniguez kétszer nyert veretlenül spanyol bajnokságot, az Euroligában pedig egyszer győzött, és további három alkalommal jutott döntőbe csapataival.
Mint kifejtette, a kontinentális kupasorozatban szerepelni idén még nehezebb, mint korábban, ugyanis olyan klubokkal néznek szembe, amelyek korlátlan költségvetéssel működnek, és sorra vásárolják meg a világ legjobb játékosait, a magyar bajnokcsapat azonban nem tud versenyezni ezzel.
„Egy klub ereje vagy értéke abban rejlik, ahol éppen tart. Másodikok lettünk a csoportunkban, ezt senki nem gondolta volna előtte” – fejtette ki a vezetőedző.
Korábban Török Zoltán ügyvezető úgy nyilatkozott, a mostani idényben az Euroliga az igazán fontos az együttes számára, a hazai bajnokság nem annyira. A vezetőedző ezt úgy kommentálta, a klubvezető jelenleg nagyobb áldozatokat és erőfeszítéseket is vállal azért, hogy az Euroliga-álmok tovább éljenek, de ha eljön a bajnoki rájátszás ideje, biztosan másképp fogja gondolni, amit mondott.
(MTI)