Áder János tiszteletvacsorán fogadta Balczó Andrást

Áder János köztársasági elnök szerda este 80. születésnapja alkalmából, tisztelete jeléül a Sándor-palotában díszvacsorán látta vendégül a Nemzet Sportolóját, Balczó Andrást és feleségét, Császár Mónika olimpiai bronzérmes tornászt.

A köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a Mária Terézia-szalonban fogadta vendégeit.

Bár kicsit túl vagyunk a születésnaptól, de koccintásra invitálom önöket” – utalt Áder János az egy hónappal ezelőtti születésnapra.

A házaspár a köztársasági elnök érdeklődésére elárulta: korábban még egyikük sem járt az épületben, azt eddig csak kívülről látták.

A Sándor-palota teraszán Áder János a vendégeknek elmesélte a tiszteletvacsorák történetét. 2012-ben azzal a szándékkal teremtettek hagyományát, hogy felhívják a figyelmet a kiemelkedő teljesítményekre, tiszteletre méltó személyekre. Az államfő tudósokat, sportolókat, művészeket látott vendégül tiszteletvacsorára, de kiemelte, hogy világbajnok szakmunkások is részesültek már ebben az elismerésben.

Balczó felelevenítette azt az utat, amit Nyíregyházáról Budapestre kerülve odáig megtett, hogy a köztársasági elnök tiszteletvacsorán fogadja.

A háromszoros olimpiai bajnok, 10-szeres világbajnok Balczó András augusztus 16-án ünnepelte 80. születésnapját.

(MTI)

 

MTI Fotó: Soós Lajos