Története első akfrikai kontinensen rendezett versenyén vett részt a magyar kempo válogatott pénteken és szombaton, a tunéziai Hammametben. A világbajnoki címvédő magyar sportolók tizenegy arany-, tizenkét ezüst- és öt bronzérmet szereztek.
A Magyar Kempo Szövetség tájékoztatása szerint Tizenhárom, egyaránt az idei budapesti vb-n érmes harcművészt nevezett a Magyar Kempo Szövetség az első alkalommal életre hívott tunéziai nemzetközi kempo bajnokságra. A nyitónapon a semi kempo és a knock down kategóriákat bonyolították le, összesen hét első, hét második és egy harmadik helyezést értek el a magyar sportolók. A torna második napjára maradt a full kempo versenyszám, amelyben újfent szépen teljesítettek a mieink. Négy első, öt második és négy harmadik pozíciót sikerült összehozni.
Aranyérmesek:
Ódor Lili 1. hely semi és full kempo
Szabó Tibor Benedek 1. hely semi és full kempo
Lacza Ábel 1. hely semi és full kempo
Pásztor Ádám 1. hely semi és full kempo
Csubák Erik 1. hely semi kempo
Ditchen Dániel 1. hely semi kempo
Katona Richárd 1. hely knock down
Kornély György, a Magyar Kempo Szövetség alelnöke az eredmények kapcsán elmondta, hogy nagyon elégedett a teljesítményekkel, egy hasznos és fárasztó felkészülés után mindenki odatette magát a tatamin. A Felcsút Fehér Tigrisek vezetőedzője azt is hozzátette, hogy mivel 2020-ben a mostani helyszín, a tunéziai Hammamet lesz a világbajnokság házigazdája, így a magyar sportolók a most szerzett afrikai tapasztalatokat két év múlva is hasznosíthatják majd.
A Magyar Kempo Szövetség következő versenye október 6-án lesz Újfehértón.