Alekszejev Tamara ezüstérmet szerzett a kairói öttusa világkupán

Alekszejev Tamara ezüstérmet nyert az öttusázók idei első világkupaversenyén, Kairóban.

A tavalyi vk-finálé győztese az úszást 2:20.07 perces eredménnyel a középmezőny elején, a 15. helyen zárta, vívásban viszont remekelt, holtversenyben második lett 25 győzelemmel és 10 vereséggel, majd a bónuszban elvesztette asszóját. A lovaspályát egy hibával, szintidőn belül teljesítette, ezzel három szám után a harmadik helyen állt, a lézerlövészetes futás előtt négy másodperc volt a hátránya az ukrán származású, argentin színekben versenyző Irina Hohlova és egy a francia Elodie Clouvel mögött. Az utolsó számban aztán egy helyet előrelépett, és Clouvel után 12 másodperccel másodikként ért célba. A harmadik helyre a tizennegyedikként rajtoló török Ilke Ozyuksel futott fel. Alekszejev eredménye a kombinált számban 13:06.20 perccel a 17. volt.

A női versenyben négy magyar indult, de Ormándi Rebeka, Réti Kamilla és Simon Sarolta nem jutott be a 36 fős döntőbe a szerdai selejtezőből.

Eredmények (a nemzetközi szövetség honlapjáról):

női verseny:
1. Elodie Clouvel (francia) 1339 pont
2. Alekszejev Tamara 1327
3. Ilke Ozyuksel (török) 1325

Szombaton a férfiak döntőjét rendezik, melybe mind a négy magyar induló – Bereczki Richárd, Bruckmann Gergő, Fröhlich Tamás és Regős Gergely – bejutott. A verseny vasárnap a vegyes váltóval ér véget.

A vk-sorozat március végén Los Angelesben folytatódik, azután a nemzetközi mezőny május elején Kecskeméten találkozik, annak a hónapnak a végén pedig Szófiában lesz a negyedik forduló. A döntőt júniusban rendezik Asztanában. Az Európa-bajnokságra július közepén Székesfehérváron, az év fő versenyére, a világbajnokságra pedig szeptemberben, Mexikóvárosban kerül sor.

(MTI)

fotó: Nuno Gonçalves Photography / UIPM – International Modern Pentathlon Federation