
Továbbjutása esetén az andorrai Santa Coloma vagy a dán Midtjylland csapatával találkozik a Ferencváros a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójában.
Az európai szövetség nyoni székházában hétfőn tartották a sorsolást, amelyen az is kiderült, hogy a magyar bajnokcsapat idegenben kezdené a párharcot – írta az MTI.
A zöld-fehérek a második fordulóban a walesi bajnok The New Saints együttesével találkoznak, a párharc első felvonását kedden 20 órától rendezik a Groupama Arénában, míg a visszavágóra egy héttel később Oswestry-ben kerül sor. Az M4 Sport élőben közvetíti az összecsapást.
Amennyiben a Ferencváros továbbjut, akkor biztos, hogy ebben a szezonban is az egyik európai kupa főtábláján lesz érdekelt, hiszen legrosszabb esetben is a Konferencia-ligában folytathatja majd.
BAJNOKI ÁG (elöl a hazai pályán kezdő csapatok)
Lincoln Red Imps (gibraltári)/Qarabag (azeri, k)–Ludogorec (bolgár, k)/Dinamo Minszk (fehérorosz)
Celje (szlovén)/Slovan Bratislava (szlovák, k)–APOEL (ciprusi, k)/Petrocub (moldovai)
Shamrock Rovers (ír)/Sparta Praha (cseh, k)–FCSB (román)/Maccabi Tel-Aviv (izraeli, k)
Malmö (svéd, k)/Klaksvík (feröeri)–PAOK (görög, k)/Borac Banja Luka (bosnyák)
UE Santa Coloma (andorrai)/Midtjylland (dán, k)–FERENCVÁROS (magyar, k)/The New Saints (walesi)
Panevezys (litván, k)/Jagiellonia Bialystok (lengyel)–Bodö/Glimt (norvég, k)/RFS (lett)
NEM BAJNOKI ÁG (elöl a hazai pályán kezdő csapatok)
Slavia Praha (cseh)–Union SG (belga)
Lille (francia)–Lugano (svájci)/Fenerbahce (török, k)
Dinamo Kijev (ukrán, k)/Partizan (szerb)–Rangers (skót)
Red Bull Salzburg (osztrák)–Twente (holland)
A Bajnokok Ligája új rendszerű ligaszakaszában 36 csapat vesz részt, mindegyik nyolc mérkőzést játszik. A végtabella első nyolc helyezettje bejut a nyolcaddöntőbe, a 9–24. helyezettek kétfelvonásos playoffot játszanak, a győztesek szintén bejutnak a legjobb 16 közé.
A döntő 2025. május 31-én Münchenben lesz.