Átadták az idei vitorlás ranglista díjakat

Ünnepélyes keretek között adta át kedden a Magyar Vitorlás Szövetség a legjobb vitorlázóknak járó díjakat. A kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért versenyzők és az olimpiai és utánpótlás vitorlás osztályok ranglista győztesei mellett díjazták a 2017. évi Yardstick Trophy nagyhajós sorozat legjobbjait is.

A Magyar Vitorlás Szövetség tájékoztatása szerint az MVSZ és tagszervezetei az idei évben 161 nagy és kishajós versenyt, valamint 8 kiemelt nemzetközi versenyt rendeztek. Holczhauser András, a szövetség főtitkára elmondta: a magyar élversenyzők már az olimpiai felkészülés jegyében dolgoztak, és kiemelkedő nemzetközi eredményeket értek el. Berecz Zsombor (finn dinghy) az Európa Bajnokságon és a hazai rendezésű világbajnokságon egyaránt 5. helyezést ért el, Érdi Mária (laser radial) U21 világbajnok lett. Gyapjas Balázs és Gyapjas Zsombor (470-es osztály) junior Európa Bajnokságon 4., Vadnai Benjamin (laser) világbajnoki 17., Vadnai Jonatán  (laser standard) az U21 Európa- és világbajnokságon egyaránt 2. helyezést ért el.

A főtitkár közölte, hogy a szövetség 2017-ben az olimpiai felkészülést 100 millió forint eszköz beszerzéssel és 38 millió forint felkészülési támogatással segítette, amely közel megegyezik azzal az összeggel, amelyet 2013-16 között összesen erre a célra fordítottak. Az olimpiai felkészülés támogatása mellett nemzetközi versenyrendezésre 36 millió, edzői bérezésre pedig 25,5 millió forintot biztosított idén az MVSZ.

Az olimpiai osztályok hazai élversenyzőinek kiemelkedő nemzetközi eredményei mellett egyéb hajóosztályokban is komoly sikereket értek el a magyar vitorlázók. Összesen három világbajnoki első és két világbajnoki második helyezéssel, két EB arany és egy EB bronzéremmel, valamint egy Európa Kupa sorozat ezüstéremmel gazdagodott idén a magyar vitorlássport. A kiemelkedő eredményeket Repülő Hollandi, Melges24, J-24, D-one, Soling és Modellvitorlás hajóosztályokban szerezték a sportolók.

A Magyar Vitorlás Szövetség egyik elsődleges feladatának tekinti a vitorlássport utánpótlás bázisának szélesítését.  Az ifjúsági ranglistaversenyekre 1163 nevezést adtak le 2017-ben, a szövetség által nyilvántartott kishajós/jolle versenyekre összesen 2687 nevezés érkezett. Idén indult útjára a Nádas Kupa sorozat, amelynek célja, hogy elősegítse a kezdő szintű, utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását a vitorlásversenyzésbe, hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez és segítse a hazai pályavitorlázó versenyzők számának bővülését.

A nagyhajós, szabadidős vitorlázóknak kiírt Yardstick Trophy-t a Magyar Vitorlás Szövetség a társrendező egyesületekkel együttműködésben szervezte 2017-ben is. A versenysorozat célja, hogy a szabadidős vitorlázók egy egyszerű regisztráció után versenyengedély nélkül a teljes vitorlás szezonban vetélkedhessenek egymással. A Balaton egész területén, yardstick előnyszámrendszer keretei között rendezett versenyben 2017. május és november között összesen 10 fordulót rendeztek.

  1. évi olimpiai és ifjúsági osztályok ranglista díjazottjai

 

Osztály Helyezés/kategória Név Egyesület
Finn III. Lukáts Ákos Sirály VSC
II. Huszár Géza Sirály VSC
I. Ian Ainslie Kereked VK
III. masters Lukáts Ákos Sirály VSC
II. masters Huszár Géza Sirály VSC
I. masters Ian Ainslie Kereked VK
I. grand masters Ian Ainslie Kereked VK
I. grand grand masters Demeczky Mihály Alba Regia SC
 
420 III. ifjúsági Mohácsi Marcell Juhász Erik Tihanyi Hajós Egylet
II. ifjúsági Nagy Botond Csébfalvi András Kereked VK
I. ifjúsági Izsák Botond Buza Boldizsár Kereked VK
 
Laser Radial III. ifjúsági Argay Balázs Spartacus VE
II. ifjúsági Veisse Zoltán Balatoni YC
I. ifjúsági Tenke Áron Spartacus VE
I. U17 Argay Balázs Spartacus VE
 
Laser 4.7 III. ifjúsági ifj. Majthényi Zsombor Tihanyi Hajós Egylet
II. ifjúsági Kovács Attila Magyar Villamos Művek SE
I. ifjúsági Vida Péter Tihanyi Hajós Egylet
női ifjúsági Vida Róza Balatonfüredi Yacht Club
I. U16 lány Vida Róza Balatonfüredi Yacht Club
I. U16 Kovács Attila Magyar Villamos Művek SE
 
Optimist VI. serdülő Sigmond Soma Balatonfüredi Yacht Club
V. serdülő Borda Levente Spartacus Vitrolás Egylet
IV. serdülő Jeney Kristóf Spartacus Vitrolás Egylet
III. serdülő Demjén Olivér Balatonfüredi Yacht Club
II. serdülő Verebély Mátyás Spartacus Vitrolás Egylet
I. serdülő Bányai Attila Balatonfüredi Yacht Club
VI. ifjúsági Nagy Bendegúz Balatonfüredi Yacht Club
V. ifjúsági Vladiszavlyev Alexandar Spartacus Vitrolás Egylet
IV. ifjúsági Zolnai Sámuel Spartacus Vitrolás Egylet
III. ifjúsági Benyó Máté Tihanyi Hajós Egylet
II. ifjúsági Szabó Roni Oszkár Spartacus Vitrolás Egylet
I. ifjúsági Tóth Attila Spartacus Vitrolás Egylet
VI. leány Nagy Réka Dóra Tihanyi Hajós Egylet
V. leány Tóth Zelma BS-Fűzfő VK
IV. leány Fehér Boróka Balatoni YC
III. leány Carra Chiara Lisa Balatonfüredi Yacht Club
II. leány Litkey Janka Tihanyi Hajós Egylet
I. leány Kálmán Kornélia Balatonfüredi Yacht Club

 

 

 

Kiemelkedő nemzetközi eredményeket elért versenyzők számára átadott díjak

 

  • Berecz Zsombor, Finn dinghy
    • Trofea S.A.R. Princesa Sofia, (ESP) Palma de Mallorca – 2. hely
    • Weltcup, (FRA) Hyeres – 9. hely
    • Európa-bajnokság, (FRA) Marseille – 5. hely
    • Világkupa döntő, (ESP) Santander – 2. hely
    • Test Event, (DEN) Aarhus – 2. hely
    • Világbajnokság – (HUN) Balatonföldvár – 5. hely

 

  • Érdi Mária, Laser Radial
    • Kieler Woche, (GER) Kiel – 7. hely
    • U21 Világbajnokság, (BEL) Nieuwpoort – 1. hely
    • Trofea S.A.R. Princesa Sofia, (ESP) Palma de Mallorca – 12. hely

 

  • Vadnai Jonatán, Laser Standard
    • U21 Európa-bajnokság, (FRA) Douarnenez – 2. hely
    • U21 Világbajnokság, (BEL) Nieuwpoort – 2. hely
    • Laser Standard U21 vb – 1. hely, U19-ben 1. Hely

 

  • Gyapjas Balázs – Gyapjas Zsombor, 470-es
    • Intervela, (ITA) Riva del Garda – 2. hely
    • Junior Európa-bajnokság, (ITA) Riva del Garda – 4. hely

 

  • Litkey Farkas-Vezér Károly-Weinhardt Csaba, Soling
    • Európa-bajnokság, (ITA) Riva del Garda – 1. hely
  • Litkey Farkas-Vezér Károly-Oroszlán Gábor, Soling
    • Világbajnokság, (NED) Muiden – 1. Hely

 

  • Majthényi Szabolcs-Domokos András, Repülő Hollandi
    • Világbajnokság, (ITA) Scarlino – 1. hely

 

  • Bakóczy Róbert-Rozsnyay Domonkos-Takácsy Levente-Takácsy Kristóf-Buza Bence, Melges24
    • Melges 24 European Sailing Series – összetettben 2. hely (95 résztvevő)
    • Európa Kupa, (SLO) Portoroz – 3. hely
    • Európa Kupa, (ITA) Riva del Garda – 3. hely
    • Világbajnokság, (FIN) Heksinki – 6. hely
    • Európa Kupa, (NED) Medemblik – 1. hely,
    • Európa Kupa, (ITA) Luino – 1. hely

 

  • Bakóczy Róbert-Rozsnyay Domonkos-Takácsy Levente-Takácsy Kristóf-Szigeti Maxim J24
    • Európa-bajnokság, (HUN) Balatonfüred – 1. hely

 

  • Jeney Máté, Optimist
    • OP junior – D’Argento Cup, (ITA) Torbole – hely
    • OP Európa-bajnokság, (BUL) Bourgas – hely

 

  • Tomai Balázs – D-One
    • D-One Gold Cup Világbajnokság (HUN) Balatonfüred – 1. Hely

 

  • Szamódy Tamás – D-One
    • D-One Gold Cup Világbjnokság (HUN) Balatonfüred – 2. hely
  • Tomai Balázs – Boros Balázs –Tompa Tamás– Nagy Gábor – J24
    • J24 Európa-bajnokság, (HUN) Balatonfüred – 3. Hely

 

  • Csóka László – M osztály (modellvitorlás hajóosztály)
    • Naviga RC Sailing Világbajnokság, (HUN) Orfű – 2. hely

 

 

Átadott Különdíjak

 

  • Dulin díj
    • a legjobb serdülő optimist versenyzőnek járó díj
    • nyertese: Bányai Attila, Balatonfüredi Yacht Club
    • Bányai Attila eredményei:
      • VB 107. hely
      • Lake Garda Meeting 80. hely
      • Országos Bajnokság serdülő 1. Hely

 

  • Majthényi Zsombor Vándordíj
    • A díjat 2006. óta a legeredményesebb ifjúsági versenyző kapja
    • Nyertese: Jeney Máté, optimist, Spartacus Vitorlás Egylet

 

  • Timár Péter Emlékdíj
    • 2013-ban Rutai István és Ugron Gáspár Gábor által alapított emlékdíj, mellyel a tragikusan korán elhunyt kiváló utánpótlásnevelő edzőre Timár Péterre emlékezünk
    • nyertese: Goszleth Marcel

 


 

Nádas Kupa Sorozat díjazottjai

 

A Nádas Kupa Sorozat célja, hogy elősegítse a kezdőbb szintű, utánpótláskorú résztvevők bekapcsolódását az amatőr vitorlásversenyzésbe, és helyi kisversenyek révén hozzájáruljon a hazai klubbázisok szélesebb körű fejlődéséhez, és természet szeretetére nevelje az ifjúságot.

 

10 klubból 3 hajóosztályban összesen 150 versenyző vett részt a sorozatban.

Narancs OP csoport:             30 OP-s még nem leigazolt versenyző

Zöld OP csoport:                    60 elsőéves, serdülőkorú versenyző

Fehér OP csoport:                 35 másodéves, vagy ifi korú versenyző

Piros OP csoport:                   5 profi nemzetközi szinten is tapasztalt versenyző

420-as kezdő:                        11 páros kezdett el 420-as páros hajóban vitorlázni

 

OP Zöld Csoport (elsőéves serdülő versenyző) I-VI. helyezett:

  1. Csőregh Mihály – THE (egyben abszolút OP III. helyezett), edzője: Litkey Zsolt
  2. Kemény Szabolcs – VVSI, edzője: Soltész Hanna

III.        Bite Pál – KEREKED, edzője: Kiss Viktor

  1. Érdi Félix – TVSK, edzője: Jafcsák Szabolcs
  2. Murányi Luca – CSVI (egyben OP zöld lány I.), edzője: Czégai László
  3. Makara Sámuel – TVSK, edzője: Jafcsák Szabolcs

 

OP Fehér Csoport (másodéves, vagy ifi korú versenyző) I-III. helyzett

  1. Fehér Boróka – B.YC 1912 (egyben OP abszolút I, és fehér lány I.), edzője: Bakóczy Róbert
  2. P. Szolomayer Balázs – VVSI, edzője: Soltész Hanna

III.        Csekovszky Mór – KEREKED, edzője: Kiss Viktor

 

OP Abszolút I-III. helyezett

  1. Fehér Boróka (fehér csoport) – BYC1912, edzője: Bakóczy Róbert
  2. Csőregh András (piros csoport) – THE, edzője: Perjés Bálint

III.        Csőregh Mihály (zöldcsoport) – THE, edzője: Litkey Zsolt

 

420-as kezdő I. helyezett

  1. Bősze Marcell- Bánszky Koppány – THE, edzője: Regős Attila (Morzsa)

 

 


 

  1. évi Yardstick Trophy Kupasorozat díjazottjai

 

 

Hely Hajó neve Kormányos
Yardstick I csoport
1. Lábad X Lábady Zsolt
2. Falco Molnár Dániel
3. Dancing Queen Strakovits István
4. Rose Dr. Gyuricza Péter
5. Fortély Mucsi László
6. Bóbita Kétszeri Máté
Yardstick II csoport
1. Éva Rácz László
2. Dolce Vita Sáfián László
3. A Svájci Horváth Géza
4. Fortuna Dr. Seffer Dániel
5. Avanti Koltai Zalán
6. Parázs Szombati Péter
Yardstick III csoport
1. Concerto Udvarnoki Zoltán
2. Fishbone Élő Tibor
3. Süvölvény Szabó Zsolt
4. Penny Fazekas Ákos
5. Helios Gergely Csaba
6. Kedvenc Papp Zoltán

fotó: Magyar Vitorlás szövetség / Mag Andi