Átadták az új judotermet Nyíregyházán

Szombaton került sor a Nyíregyházi Atlétikai Centrum judotermének ünnepélyes átadására, a helyi és környékbeli judós fiatalok sportolási lehetőségeinek támogatása érdekében az új edzőterembe háromszáz négyzetméternyi tatami felületetet biztosított a Magyar Judo Szövetség.

Az ünnepségen jelen volt Dr. Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára, Nyíregyháza országgyűlési képviselője, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere és Dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke is – számolt be a hazai szövetség.

Itt vagyunk Nyíregyháza új atlétikai centrumában, amelyet nemrég adtunk át, s nagy öröm számomra, hogy most a judotermet is átadhatjuk. Nyíregyházán a sport támogatása kiemelt program, amely nyugodtan mondhatom nagyon eredményes, nemcsak a versenysportot, hanem az utánpótlásnevelést és a szabadidősportot is ide értve. A judo a sport legszebb értékeit adja, megtanít koncentrálni, fegyelemre, tiszteletre nevel, megtanít emelt fővel veszíteni és lehajtott fejjel győzni, megtanítja az eséseket is, akár szimbolikus értelemben is, ezek olyan értékek, amelyek túlmutatnak a fizikai edzettségen” – vélekedett Dr. Kovács Ferenc polgármester.

Dr. Tóth László elárulta, a Magyar Judo Szövetség által az új teremhez biztosított tatamit egyszer már használták, méghozzá a világ legjobb judósai, a 2021-es budapesti világbajnokságon, a Papp László Sportarénában.

Azt kívánom valamennyiőtöknek, hogy sokan közületek hasonló tatamikon szerepeljetek a következő években, Magyarország és a világ nagy versenyein” – tette hozzá.

Az elnök a jelenlévők között külön köszöntötte azokat a kárpátaljai judokákat, akik a Magyar Judo Szövetség határon túli programjának részesei, de most sajnos elképzelhető, hogy hosszabb időn át kénytelenek nálunk vendégeskedni. A Magyar Judo Szövetség mindent megtesz azért, hogy könnyebbé tegye számukra ezt a nehéz időszakot.

Nagyon nagy öröm számomra, hogy a judosport Nyíregyázán is egy ilyen modern létesítményben kapott helyet – fogalmazott Dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkára. – A judo nem véletlenül kapott helyet a kiemelt sportágak között, évek óta szállítja a jó eredményeket a világversenyekről. Most itt állnak előttünk a példaképek és itt van az utánpótlás, a jövő generációja is, mindez garancia arra, hogy a judo a folytatásban is nagyon sikeres jövő előtt áll. Nagyon fontos számunkra, hogy mindehhez a megfelelő feltételeket biztosítsuk, ahogyan az is fontos, hogy mindenki számára lehetőséget biztosítsunk a sportág kipróbálására.

Az ünnepi beszédek után Mezei Csaba, a Pápai Judo Akadémia szakmai vezetője és tanítványai tartottak formagyakorlat-bemutatót, majd a nyíregyházi és környéki judós gyerekek és felnőttek vehettek részt játékos közös edzésen Hadfi Dániel Európa-bajnok judóssal.

Nyíregyházán a judo sportág néhány éve van jelen, a kezdetekben a Benczúr Általános Iskola adott otthont a judósoknak, majd – immár a Nyíregyházi VSC keretein belül a Continental Arénában voltak az edzések. A szakosztály – amelynek vezetője Stamusz Péter – immár a Nyíregyházi Sportcentrum színeiben, az új Nyíregyházi Atlétikai Centrumban található, modern edzőteremben tarthatja foglalkozásait.

A judoterem átadásáról hosszabb összefoglalót láthatnak majd a Hajime Judo Magazin áprilisi adásában az M4 Sport csatornán.

Fotó: Czene István