Az EB-győztes gátfutó szerint jók az esélyei Kozák Lucának a belgrádi VB-n

Csak olimpiapótló Barátság Verseny jutott 1984-ben Bakos Györgynek, azt viszont megnyerte.

Tehetsége, szorgalma, alapgyorsasága és kiváló összpontosítóképessége is közrejátszott abban, hogy Bakos György gátfutó a nyolcvanas években a világ legjobbai közé tartozott, és még olimpiai döntős is lehetetett volna, ha 1984-ben, a bojkottot követő ellenbojkott miatt nem kell lemondania a Los Angeles-i olimpiáról. A nyári játékok 110 méteres gátfutó döntőjében akkor két amerikai, Roger Kingdom (13.20) és Gregory Foster (13.23) gondoskodott a kettős és ráadásul fölényes hazai sikerről, mögöttük a finn Arto Bryggare 13.40 másodperces idővel lett bronzérmes. Bakosnak 1984-ben mindössze 5 századmásodperccel volt rosszabb az eredménye  mint az olimpiai harmadik helyezettnek, és még csak nem is hibátlannak nevezhető futásokkal -írta az SzPress Hírszolgálat.

Sorra verte az olimpiai érmeseket

A politika és az ellenségeskedés egy olimpiát vett el tőlem, és velem együtt attól a sok-sok sportolótól, akik nem a szabad akaratukból döntöttek úgy, hogy nem állnak rajthoz Los Angelesben. Mi alkottuk a csalódottak szomorú társaságát, akiknek négy év kemény munkája veszett kárba.  Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy ott lett volna a helyem az olimpiai döntőben, sőt, pontszerzőként térhettem volna haza a tengerentúlról. Alig néhány nappal később a Budapest Nagydíjon megvertem Bryggaret, aztán a „biztonság kedvéért” Zürichben is. A legyőzött gátasok listájára került a kubai Alejandro Casanas, a montreali és a moszkvai olimpia ezüstérmese, ugyanúgy az 1980-ban aranyérmet nyert NKD-s Thomas Munkelt is, szóval szedtem a skalpokat serényen, de ettől még keserű maradt a szám íze az olimpiai távolmaradás miatt

– nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 62.születésnapja felé közelítő Bakos György, akinek a pályafutása ugyanúgy Zalaegerszegről indult el, mint a tokiói 13. helyezett Szűcs Valdónak.

Az olimpia helyett az olimpiapótlónak szánt Barátság Versennyel kellett beérnie a magyar atlétikai büszkeségének, amit ugyan megnyert, de a győzelem sem kárpótlást, sem vigaszt nem jelentett a számára. Sokkal büszkébb volt arra, hogy 1983-ban, Helsinkiben, az első szabadtéri világbajnokságon a döntőbe került és a hatodik helyen végzett, két évvel később pedig az athéni fedettpályás Európa bajnokságon a 60 gát győzteseként aranyérmet vehetett át. Gyorsaságának köszönhetően a magyar 4×100-as váltóban is többször kapott helyett, így abban a négyesben is, amelyik Szöulban nyolcadik lett, a spliti Európa-bajnokságon pedig ötödik.

Magyar gátfutók dicsősége

„Tizenkét évig voltam válogatott , de nem tudtam kihozni magamból legalább két vagy három, tökéletesnek mondható futást, arra viszont nagyon büszke vagyok, hogy azoknak  a magyar gátfutóknak az egyike vagyok, akik tettek valami értékeset a magyar atlétika asztalára. Az én időmben a párizsi világjátékokon győztes Siska Xénia és jómagam gondoskodtunk maradandó sikerekről, hozzánk csatlakozott az EB bronzérmes Kiss Dániel, aztán jött Baji Balázs, aki világbajnoki bronzérmesként és EB második helyezettként a 110 gát nagyágyúival is felvette a versenyt. Figyelemmel követem az eredményeit, ezért hatalmas tehetséget és akarást látok Kozák Lucában és nekem nagyon tetszik Szeles Bálint eltökélt versenyzési stílusa is, ezért is drukkolok nagyon a gátfutó „kollégáknak”, akik közül Luca a döntőt is bátran megcélozhatja a pénteken kezdődő belgrádi fedettpályás világbajnokságon. A férfimezőnyben egyértelmű favoritként tekintek az amerikai világcsúcstartó Grant Hollowayre, láttam azt a futását, amikor rekordot döntött, annál szebben muzsikáló 60 gátas „suhanást” eddig kevesen mutattak be. Szurkolok mind az öt magyar VB-szereplőnek, kívánom, hogy a nagy kihívás hozza ki belőlük a legjobbat, és legyenek büszke arra, hogy a sportág egyik legnagyobb versenyének a résztvevői lehetnek

– mondta befejezésül Bakos György, a nyolcvanas évek atlétikájának egyik meghatározó egyénisége.

Szalay Péter (SzPress Hírszolgálat)

Fotó: MTI  (a képen: Bakos György, a moszkvai olimpiapótló Barátság Verseny győztese)