Az UEFA korlátozná a játékosügynökök keresetét és a klubok költekezését

A játékosügynökökre vonatkozó fizetési korlátozás bevezetését, illetve a nagy klubok mértéktelen költekezésének szabályozását tervezi az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA).

Az UEFA a klubok, az európai bajnokságok és a játékosok szervezetének képviselőivel folytatott megbeszélését követően adott ki közleményt kedden, melyben jelezte, hogy az átigazolásokból az ügynököknek járó díjakat akarja korlátozni. A szövetség szerint jelenleg aránytalanul túlfizetettek az ügynökök, ráadásul a munkájuk színvonala esik.

A kontinentális szövetség felhívta a figyelmet arra, hogy a mostani rendszerben fennáll a veszélye a fiatal játékosok kizsákmányolásának, a csalásnak, a korrupciónak és a pénzmosásnak. Mindehhez hozzátette, hogy az európai jogalkotók segíthetnek a törvénytelenségek felszámolásában.

Az UEFA a megbeszélést azután kezdeményezte, hogy a múlt héten megjelent a szövetség tanulmánya a klubok gazdálkodásáról, s ebből kiderült, hogy az elmúlt öt évben az ügynökök összesen 2,5 milliárd fontot kerestek a kontinensen történt játékos-eladásokból, ami a teljes pénzmozgás 13 százaléka.

A Le Parisien információi szerint további szabálymódosításokat is tervez a szövetség.

Az egyik, hogy 100 millió euróban állapítaná meg a kiadások és bevételek közötti maximális különbséget egy teljes szezon alatt. Az UEFA végrehajtó bizottsága ezzel akarja megakadályozni azt, ami az elmúlt nyáron történt a Paris Saint-Germainnél. 420 milliót költött a klub úgy, hogy bevételt alig tudott felmutatni. Ezzel a megszorítással szeretnék biztosítani a gazdasági fair playt.

A másik terv szerint egy csapat keretében maximum 25 profi játékos szerepelhetne. Büntetnék azt, ami például a Chelsea-nél, vagy a Manchester Citynél jellemző – a klubokat lehetne még sorolni -, hogy közel 60 játékosnak professzionális szerződése. Ezzel a kisebb csapatokat sújtják – és bizonyos szempontból a labdarúgókat is – amely így maximum kölcsönben juthatnak hozzá a jobb játékosokhoz.

forrás: m4sport.hu/MTI/A Bola