Az UVSE nyerte az Eurokupát

Az UVSE nyerte a női vízilabda Eurokupát, miután a sorozat magyar házidöntőjének szerdai visszavágóján – az egygólos hazai vereség után – 13-9-re legyőzte a Ferencvárost.

A finálé első felvonását szombaton a margitszigeti Hajós Uszodában egyetlen góllal nyerte a Ferencváros, amely a mostani szezonban öt meccs után is százszázalékos volt legnagyobb hazai riválisával szemben. Gerendás György vezetőedző együttese korábban a kupadöntőben (9-5), az Eurokupa csoportküzdelmei során (10-8), valamint mindkét szezonbeli bajnoki mérkőzésen (13-6 és 9-7) legyőzte az UVSE-t.

A zsúfolásig megtelt népligeti uszoda közönsége elégedett lehetett, hiszen a házigazda zöld-fehérek egy góllal nyerték a nyitónegyedet, ráadásul az ellenfél azonos létszámban nehezen jutott el lövőhelyzetig.

A második felvonás elején feljavult az UVSE játéka és pillanatok alatt fordított, a Ferencváros pedig sorra puskázta el az emberelőnyöket. A vendégek elkapták a fonalat, Szücs fórból eleresztett bombájával pedig összesítésben ekkor jobban álltak. A Ferencvárost Kuna mozdította el a holtpontról, néhány percen belül két góllal és egy gólpasszal segítette csapatát, amely egyenlített, de az UVSE végül így is minimális előnnyel és összesített döntetlennel jutott el a nagyszünetig.

A harmadik negyednek több mint a fele lepörgött gól nélkül, amikor Faragó egy gyönyörű ejtéssel növelte a vendégek előnyét. Az FTC Petik remek lövésével zárkózott fel, majd egy emberelőnyös szituációt megelőző Gerendás-időkérést követően Kuna egyenlített.

A zárónegyed elején több mint másfél percig támadhatott az UVSE, ebben két emberelőny is benne volt, de a Ferencváros a kapus Neszmély vezérletével parádésan védekezett. A túloldalon viszont érkezett a gól: Pőcze várta meg, míg elsüllyed az olimpiai bronzérmes Magyari, akinek feje fölött lőtt a hálóba. Az UVSE így hirtelen kétgólos hátrányban volt összesítésben, de csak pillanatokig, mert Faragó óriási gólt lőtt, ez volt a negyedik találata. Nem sokkal később újra egyenlő volt összesítésben, a Rybanska által kiharcolt ötöst Tiba magabiztosan értékesítette. A túloldalon Magyari hátrányban szenzációsat védett, elől pedig Baksa bombázott a jobb felső sarokba (9-11).

Bő két perccel a vége előtt a háromgólos előnyért támadó UVSE fórt kapott, Benczur Márton természetesen időt kért, a figurát pedig Baksa higgadtan, előző megoldását lemásolva fejezte be. Hátul jött egy fontos UVSE-blokk, ami gyakorlatilag eldöntötte a párharc sorsát, hiszen innen már csak bő egy perce maradt a Ferencvárosnak, a slusszpoén viszont így is a vendégeké lett Szegedi gólja által.

Az UVSE ezt megelőzően ötször találkozott legnagyobb hazai riválisával a szezonban, de most nyert először.

Története során az UVSE másodszor diadalmaskodott a második számú európai kupában, előzőleg 2017-ben, az akkor még LEN Kupának nevezett sorozatban.

Női Eurokupa, döntő, visszavágó:
FTC-Telekom Waterpolo – UVSE 9-13 (3-2, 3-5, 2-1, 1-5)
gólszerzők: Kuna 3, Leimeter, Tóth-Csabai, Farkas, Gurisatti, Petik, Pőcze 1-1, illetve Faragó 4, Hajdú, Baksa 2-2, Rybanska, Mácsai, Szücs G., Tiba, Szegedi 1-1
A párharcot 21-18-as összesítéssel nyerte az UVSE.

 

fotók: MTI / Kovács Tamás